A tánc a közös nyelv - Vincze Balázs interjú

Közel egy éve már, hogy a Pécsi Balett megszabadult béklyójától. Új utakat kereshet a világban és a saját maga erejétől függ, meddig tud eljutni. A balettosok ezt kihasználva nem ültek a babérjaikon. Többek között Mexikóban tettek körutazást, videoklipben szerepeltek vagy elég csak az megemlíteni, hogy hétről hétre teltházas előadásokat produkálnak. Többek között erről mesélt nekünk Vincze Balázs, a Pécsi Balett művészeti vezetője. 
 
PécsiBölcsész: Nemrég tértetek haza Mexikóból, ahol egy hónapig turnéztatok. Hogy sikerült kijutni oda és milyen munka előzte meg az utazást? 
 
Vincze Balázs: Mexikó nagy ország, ahol körülbelül három impresszárió (művészeti menedzser – szerk.) tartja kezében a kultúrát. Nagyon sok befogadó színház van, így gyakorlatilag projekteket vásárolnak meg ezek az impresszáriók. Egyikük szlovákiai magyar, magyarországi kapcsolattal, mi rajta keresztül jutottunk ki. A turné előkészítése nem volt könnyű, körülbelül fél évig tartott. Sajnos épp indulásunk előtt, szeptemberben hatalmas földrengések voltak Mexikóban, így változott kicsit a terv. Délen, az epicentrum közelében lett volna 5 előadásunk, ezek egy részét mi, másik részét a helyiek mondták le, inkább a károk helyreállítására fókuszáltak. Ezért változtak kicsit a helyszínek, de így is 18 előadásunk lett. Összeállt a dolog és elutaztunk. Kint mondták, hogy több európai együttes lemondta a meghívást azokra a fesztiválokra, ahol mi is felléptünk. A közönség őrült hálás volt érte, hogy mi nem rettentünk vissza, az előadásunk talán segített nekik kicsit kizökkenni a hétköznapokból.
Fotó: Szobonyai Mihály
 
PB:Milyen tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodtatok? Kíváncsiak az emberek a világ másik felén is a Pécsi Balettre? 
 
V.B.: Igen. Nagyon érdekes, hogy az európai ember milyen különlegesnek számít ott. Természetesen rögtön kell mondani – tekintettel az amerikai-mexikói kapcsolatra –, hogy Európából jöttél, és mindjárt sokkal kedvesebbek. Nagyon szerették az előadásainkat, mi pedig különlegesnek éreztük magunkat, sztárok voltunk. Jó érzés volt, főleg a fiatal táncművészeknek, akik ilyen helyzetet még nem éltek meg.  Ciudad de Juarézben például középiskolásoknak tartottak bemutatót a táncosaim és arról meséltek, hogyan élünk idehaza. Több száz tinédzser várta őket, és körülbelül mintha Robbie Williams jött volna közéjük, minden táncossal képet akartak készíteni, különleges élmény volt. Érdekes, hogy ott egyszerűen működik a kultúra és a színház: vagy tetszik valami, vagy nem. Mindegy, hogy ez most kortárs, avantgárd vagy modern. Ezeket a szavakat az egyszerű nézők talán nem is ismerik. Elmennek, megnézik, ha tetszik, akkor tetszik, ha nem, akkor pedig nem. Persze azért odafigyeltünk, hogy olyan produkciót vigyünk (Carmen), ami tele van szerelemmel és indulatokkal, így közel áll emocionálisan a mexikói emberekhez. 
Külön öröm volt számomra látni, hogy milyen jó a társulat. Tizenkétezer kilométer, 110 óra utazás buszon 24 nap alatt, 22 szálloda, 18 előadás, 16 város… Sérülés nélkül kellett megoldani az egészet, oda kellett figyelni, mit eszel, hol ihatsz vizet, vagy hogy ne szedjél össze semmilyen betegséget. Nagyon profin megoldotta az egy hónapot ez a fiatal csapat. 
 
P.B.: Szakmai szempontból milyen előrelépést hozott ez az út? 
 
V.B.: Fontos volt megtapasztalni, hogy egy olyan minőséget képviselünk, amit a világ bármely pontján elő lehet adni. Jó érzés látni, hogy piacképesek vagyunk, és hogy bárhol megálljuk a helyünket. Európa Kulturális Fővárosának nagyköveteként végre tényleg tudtuk teljesíteni a missziónkat és városunk jó hírét vinni. Őszintén el tudjuk mondani, hogy mindenhol nagy sikerrel fogadnak minket. Az a négy-öt ezres lelátó, mikor tele van, marha jó érzés… A visszajelzések alapján pedig a helyi kritikusok előtt is jól vizsgáztunk. 
 
P.B.: Mekkora érdeklődés van ma a magyar balett iránt a nemzetközi színtéren? 
 
V.B.: A táncra kíváncsiak alapvetően. Azért el kell mondani, hogy Mexikó egy különleges hely, a végletek országa, ahol tízből kilenc ember szegénységben él. Az impresszárióval beszélgettünk, ő egy évben négy együttest hív meg. Sokszor oroszokat is, kimondottan klasszikus balettet. Azt lehet érezni, hogy nincs előítélet, úgy jönnek be, hogy nyitottak mindenre. Más kultúra persze, volt, hogy előadás közben éreztük a popcorn szagát. Ott egy előadás közben lehet enni és inni is. Hallod, ahogy egy-egy jelenetnél szisszen a dobozos kóla. Másfajta világ. Viszont reagálnak, nevetnek és nagyon befogadóak mindenre, ez a legfontosabb. Szerintem ott kuriózum, hogy külföldi vagy. A tánc a közös nyelv.
 
                                                                   Fotó: Szobonyai Mihály
 
P.B.: Most jelent meg közös klipetek a Halott Pénzzel. Nyilatkoztad korábban, hogy már régóta érett a közös munka. Minek köszönhetően született meg pont most ez a kollaboráció? 
 
V.B.: Igazából annak, hogy Dávid (Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere – szerk.) írt egy olyan számot, amit balettként képzelt el. A táncosaim és én is szeretjük ezt a műfajt, akárcsak Bachot és Mozartot is, mindenevő vagyok. Dávid látta egy balettelőadásunkat a Müpában, ami nagyon tetszett neki. Megkeresett minket és így kezdődött el a közös munka.
 
P.B.: Mi volt a legnyomósabb indok, amiért rábólintottatok? Mert itt ugye egy ügyes marketingfogásról is beszélünk.  
 
V.B.: Dávid zenéjét lehet kritizálni, valaki szereti, valaki nem. Ami nekem nagyon tetszik benne, ahogyan csinálja. Ahogyan ő létezik és van. Ő nem azért zenél, hogy elmehessen egy celebshowba műsort vezetni vagy a tv-be mutogatni magát, hanem azért, mert ő ezt a zenét akarja csinálni. Nekem a pécsiség is fontos. Miért ne állna össze két kulturális közösség? A Pécsi Balett mindig nyitott volt az új kezdeményezésekre. Persze nem titok, hogy ha csinálunk egy balettelőadásból egy két-három perces klipet és mondjuk, négyezren megnézik egy éven belül, az a mi műfajunkban egy nagyon jó szám. Na, ezt a klipet egy nap alatt 70.000 ember tekintette meg. Ez is persze fontos volt. Ahogy a Halott Pénz képviseli magát, az olyan szellemiség, amivel van értelme összekapcsolódni. Van olyan együttes, akivel nem álltunk volna össze. Két nyomós érv volt: a pécsiség és a hozzáállás. A marketing csak ezek után következhetett, első helyen semmiképp sem jöhetett volna szóba.
 
P.B.: Mennyire nehéz egy magyar mainstream zenekar dalára felhúzni egy balettprodukciót? 
 
V.B.:Nehéz volt a tekintetben, hogy nem elmesélni akartuk a szöveget. Azt nem kell elmesélni, azt rögtön értjük. Közben meg sok erős mondanivaló van benne, próbáltunk elszakadni ezektől. A zenei tempóra és dinamikára fektettünk hangsúlyt, áthangolni a mozgásra, hogy ez fejezzen ki fájdalmat, lassúságot vagy nyugodtságot.  Persze varázsoltunk bele olyan pillanatot, ami egy másodpercre a szöveghez kapcsolódik. Fontos volt a harmónia és az egyensúly a mozgás és zene között. Nagyon gyorsan, két nap alatt csináltuk meg. 
 
P.B.: Lassan egy éve, hogy a Pécsi Balett kivált a színházból, azóta egy felfelé ívelő folyamat állapítható meg. Valóban sikeres az önállósodás? Mik lesznek a jövő nagy projektjei? 
 
V.B.: Abszolút siker. Átlagban egy balett-társulat évente egyszer látogat ki külföldre. Mi már kétszer jártunk külföldön. Gödöllő, Paks vagy Kaposvár pedig olyan helyek, ahol még sosem jártunk és most el tudunk menni, több alkalommal is. A Nemzeti Táncszínház szervezésében pedig még több fellépésünk lesz Budapesten: elég nagy dobás, hogy karácsonykor a Pécsi Balett Diótörőjét nézhetik meg négyszer is a budapesti gyerekek a Müpában! Végre úgy tudunk tervezni, ahogy mi akarjuk. Ez rettentően jó dolog. Nagy lépés, hogy már két külföldi turnén túl vagyunk. Toljuk rendesen, én nagyon lelkes vagyok. Földobott az önállóság, örülök, hogy tovább tudtunk lépni. Új dolgok nyíltak meg előttünk és ez fantasztikus. Tavasszal Grúziába készülünk…