A szofisták bűnei, avagy miként győzzünk meg (szinte) bárkit rossz érvekkel?

Mindenki meggyőzhető, mindenki rászedhető. Valamiért az agyunk nem képes születésünktől vagy taníttatásunk befejezésétől fogva logikus összefüggésekben gondolkodni, inkább egyszerűsít és ökölszabályokat (heurisztikákat) alkalmaz. Hogy megkíméljük drága szellemi erőforrásainkat a pazarlástól, azt feltételezzük, hogy ha egy érv logikusnak tűnik, akkor az is. Ilyen hiányosságok miatt könnyen megvezethetőek vagyunk, különösképpen, ha a szofisták lépes mézes csapdája tátong előttünk.

Az ókori görög városállamokban a szofisták a nyelv és retorika tanulmányozásáról voltak híresek, amit hajlandóak voltak megosztani másokkal is. Mivel minden polgárnak magát kellett védenie a törvényszék előtt, ezért nagyon sok múlhatott a személyes szónoki képességeken és a beszédeken, amik kialakításában és csiszolásában igénybe lehetett venni a szakmabelieket, persze némi juttatás fejében. Szókratész és Platón szerint a szofisták inkább a meggyőzés részére koncentráltak a retorikának, mint a helyes érvelésre. Ez a tradíció napjainkban is fennmaradt, sőt ügyvédek, marketing szakemberek, PR munkatársak köreiben él és virul.

Hogy is néz ki valójában a helyes érvelés? A viszonyítás kedvéért bemutatjuk. Egy működő érv áll kiinduló pontokból, azaz premisszákból, mint A=B; B=C. Ezekből a logika jelen érvényes szabályai alapján vonunk le egy következtetést, ami az érvünk eredménye lesz. Mivel A=B és B=C, ezért A=C. Ha a premisszáink jók és a logikánk helyes, akkor a következtetés is helyes kell, hogy legyen — legalábbis, amíg ki nem derül a premisszáinkról, hogy frissíteni kell őket.

Viszont a probléma az, hogy a fenti módszert alkalmazva nem mindig tudunk eladni termékeket, kimosni valakit politikai ballépésből, felmentetni egy vádlottat, meggyőzni másokat a személyes elképzeléseinkről vagy racionalizálni magunknak döntéseinket. Sok esetben ennek az oka az, hogy erőfeszítéseink tárgya rossz, eladhatatlan, menthetetlen. Ilyenkor jön képbe a hamis érvelés, amivel a fenti célok teljesíthetőek, még ha tudjuk is, hogy sikeresen megerőszakoltuk a logikát, és Szókratész forog a sírjában. Mit kell tennünk ehhez? Egyszerű, ahogy a bűvész mondaná, ha elmondaná, csalni kell.

Felejtsük el, amit eddig tudtunk az érvelés menetéről, mert nem fogjuk használni. El akarunk adni egy fejfájás-csillapítót? Keressük meg az összes premisszát, amit a termékünk megvásárlására buzdít. Nincs? Nem előnyösek? Nem baj, csinálunk. Állítsuk azt, hogy “ez a legerősebb hatású fejfájás-csillapító a piacon.” Lehet, hogy ehhez rejtett premisszát kell alkalmaznunk, miszerint “minden piacon kapható, ilyen típusú gyógyszer ugyan olyan erős, ezért mindegyik a legerősebb,” de sebaj. Hiszen rejtett, úgy sem veszi észre senki. Ugye?

Tehát a hamis érvelés tárházában találtuk eddig a visszafele érvelést, vagyis a következtetésből való kiindulást, a megerősítési torzítást, azaz csak a számunkra előnyös bizonyítékokkal foglalkozunk és a rejtett premisszákat, amikor kimondatlanul, de alapvetően igaznak veszünk valamit, például másképp definiálunk egy fogalmat, mint, ahogy szokás. De mindez, csak a kezdet. Hiszen a meggyőzés ágyújába nem csak ágyúgolyót tömhetünk, hanem étkészletet, csavarokat, szögeket, narvál-szarvat és még sok mást. A legjobb muníciót tételesítve biztosítjuk az olvasónak, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót.

Reductio ad hominem: A másik érvelő személye ellen intézett támadás, amit úgy használunk, mintha ezzel annak mondandóját is érvényteleníteni tudnánk. Tehát, ha azt mondjuk, hogy “Orbán bután néz ki a középen elválasztott hajával”, az nem logikai hiba, csupán támadás a stílusérzéke ellen. Viszont, ha azt mondjuk, hogy “Orbán bután néz ki a középen elválasztott hajával, ezért amit mond, az nem igaz,” az rossz érvelés, mert nincs összefüggésben a választéka az érveivel.

Az ad hominem csalások egy szélsőséges esete lehet a reductio ad Hitlerum, azaz, ha bármiféle analógiát lehet vonni az érvelő és Hitler vagy a nácik között, akkor az érvei automatikusan rosszak.

Reductio ad ignorantiam, azaz a tudatlanságból eredő érv: mivel nem tudjuk, hogy egy állítás nem igaz, ezért igaz. Például, “mivel nem tudjuk bizonyítani, hogy a világegyetemet egy intelligens tervező készítette, ezért nem az készítette.” Ugyanakkor megfordítva sem jó: “mivel nem tudjuk bizonyítani, hogy az univerzum nem egy intelligens tervező teremtménye, ezért az.” Ugyan információ hiányában csak arra tudunk következtetni, hogy nem tudunk a kérdésben egyértelmű választ adni, de ez a hamis érv mégis különösen jó meggyőzőerővel bír.

Személyes hitetlenségből eredő érv: mivel nem tudom elképzelni, megérteni vagy megmagyarázni, ezért nem lehet igaz. “Nem értem a kvantum fizikát, ezért a Heisenberg-féle bizonytalanság vagy a kvantum teleportáció nem létezik.”

Töltött kérdés: ebben az esetben a kérdező megpróbál a kérdésbe vagy a premisszába becsempészni egy ellentmondásos vagy nem jogos következtetést. “Vered még a feleséged?”

Következményekre hivatkozás, avagy teleológiai érv: olyan érv, ami fordított ok-okozati összefüggésen alapul, tehát eszerint valamit a végső következménye vagy az általa betöltött funkció okoz. Például “az evolúció nem lehet igaz, hiszen az nem erkölcsös világhoz vezetne,” vagy “a PB-ben nincsenek hibák, hiszen akkor nem volna hiteles forrás.”

A pillanatnyilag megmagyarázatlan összekeverése a megmagyarázhatatlannal: Gyakran használt áltudományos körökben, viszont az, hogy még nincs megfelelő magyarázat egy jelenségre, nem jelenti azt, hogy örökre megmagyarázhatatlan marad vagy, hogy ellentmondana a természeti törvényeknek és ezért természetfeletti magyarázatra volna szükség. “Nem értjük, hogyan alakult ki az élet, ezért űrlények.”

Hamis folytonosság: mivel két végpont között nincs határozott demarkációs vonal, ezért a kettő megkülönböztetése valójában értelmetlen. Ilyen volna kijelenteni, “mivel a szekták és vallások között bajos megtalálni a határvonalat, ezért igazából a kettő egy és ugyanaz.”

Hamis kettősség: Széles lehetőségek önkényes redukálása kettőre. “Mivel az evolúció nem igaz, ezért biztosan teremtettek minket.” Gyakran használatos valós spektrumok fekete fehérré változtatására, azaz “ha nem velünk vagy, akkor ellenünk.”

Hamis analógia: az analógiák hasznosak, hiszen segítségükkel megérthetjük az ismeretlen folyamatokat ismerős fogalmak segítségével. Az élet olyan, mint egy doboz bonbon: az ember nem tudhatja, mit vesz belőle.

Ugyanakkor, ha két olyan dolgot hasonlítunk össze, amiket nem nagyon lehet, akkor igen rossz következtethetésekhez juthatunk. Mint ez a Francesco Sizzi, 17. századi olasz csillagásznak tulajdonított érvelés: „A fejen hét ablak van: két orrlyuk, két szem, két fül, egy száj. Ebből, valamint a természet számos más jelenségéből, valamint a fémek hetes számából s más okokból, melyeket felsorolni unalmas volna, arra következtetünk, hogy a bolygók száma szükségkép hét.”

Bár, már ismerjük a fontosabb érvelési hibákat, még közel sem jelenti azt, hogy csak ennyi volna. Szerencsére a modern rábeszélő emberek, szócsavarók, árusok nem hoznak szégyent ókori őseikre, ezért újabb variációkra lehet számítani, még ha az alapvető logika — vagy éppen annak hiánya — nem is változik. Keresésüket, felismerésük gyakorlását javasoljuk ivós játékokkal összekötni, így ez nem csak szórakoztató hétvégi elfoglaltsággá válhat, de egy kicsit el is veszi az élét a szofisták bűneinek.