A Szépség és az Új Hedonizmus

„Hedonizmusról adott kritikájában Marcuse filozófiatörténeti visszatekintést ad; ennek elején a küréneieknek azt az álláspontját mutatja be, amely szerint az ember azáltal válik boldoggá, hogy minden elképzelhető élvezetet a lehető leggyakrabban szerez meg magának.” Az előző mondat Gerhard Schulze tanulmányában hangzik el, amelyet a “Közelítések az élménytársadalomhoz” nevű kurzushoz kellett elolvasnom, és rögtön Oscar Wilde nagy port kavaró műve jutott az eszembe. Igen, ez a Dorian Gray képmása, ami több, mint egy egyszerű regény. Egyszerre vallomás, igazságokkal megtűzdelt, új „vallást” hirdető történet, mai napig nagy érdeklődésnek örvendő szépirodalmi mű, illetve az író ellen felhozott vádakat igazoló tárgyi bizonyíték.
 
Az 1700-as években megjelent egy új irányzat, ami rohamosan hódította meg az irodalom világát, megágyazva a mai modern misztikus romantika műfajának. Ez a gótikus horrorként emlegetett stílus nem vértől csöpögött, hanem a romlottság legmélyebb bugyrait jelenítette meg az olvasó előtt. Ez az irányzat alapozta meg Wilde 1890-ben megjelent regényét is, aminek főszereplője a szépséges, gazdag és naiv Dorian Gray, aki megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal maradjon. Miután barátja, a nagyhírű festő, Basil Hallward megfesti Dorian portréját, a fiú azt kívánja, bárcsak a festmény öregedne helyette. A történet előrehaladtával az ifjú megismerkedik Lord Henry Wottonnal, akinek életstílusát hamar a magáévá teszi. Habzsolni kezdi az életet, miközben nőket és férfiakat taszít a mélybe. Tragikusnál tragikusabb események követik egymást, mikor kiderül számára, hogy kívánsága meghallgatásra került: a róla készült portré viseli öregedésének nyomait, miközben ő maga szépsége halhatatlanságát élvezi.
Őszinte leszek, számtalan alkalommal ajánlották nekem ezt a művet, de egyre csak halogattam. Hol nem volt időm olvasni, hol nem volt hangulatom egy komolyabb hangvételű könyvhöz, ezért helyette ifjúsági regényekbe fektettem azt a kis szabadidőt is, amim volt. De most, hogy tudom, ez az első olyan kiadás Magyarországon, amely a cenzúrázatlan, eredeti szöveg alapján készült fordítás, rájöttem, hogy a tudattalanom játszott velem. Nem akarta, hogy hiányos regényt olvassak. A Helikon kiadó a bővített változat mellé két tanulmányt is tűzött, amikben kiderül, hogy hol vagdosták meg ezt a klasszikust, illetve mely részek váltak döntő bizonyítékká Wilde „súlyos fajtalankodási” („gross misconduct”) perében.
 
Ledöbbenve, még mindig a könyv hatása alatt írom ezeket a sorokat, amely nem fed el semmit és annak ellenére, hogy ilyen gyönyörű borítóval került kiadásra, ne tévesszen meg senkit, mert nem egy vidám történet. Betekintést nyújt a viktoriánus kori Anglia társadalmába, ízelítőt kapunk a szépségből, a kettős életből, a homoszexualitásból, a felemésztődésből, abból, hogyan képes eladni valaki a lelkét az újabb és újabb élvezetekért, a misztikumból, a szerelemből, ókori példabeszédekből és nem utolsó sorban a művészetből. 
A végére három dolgot szeretnék megemlíteni. Először is azt, hogy a történetnek és a körülötte lévő botránynak köszönhetően, amit az egyik tanulmányban ki is fejtenek, összehasonlíthatjuk a homoszexuálisok helyzetét akkor és most. Láthatjuk, hogy nagy változások következtek be a történelem folyamán, hogy mára mindenki nyíltan felvállalhassa önmagát. A második fontos dolog pedig az, hogy nem akarok és nem is fogok spoilerezni. Azt javaslom mindenkinek, hogy egyszer adjon esélyt a történetnek. Ha nem egy tipikus romantikus, misztikus regényre vágysz, ahol vámpírok csillognak a fényben, akkor válaszd Dorian Gray „szépséges” pokoljárását. 
 
Végezetül egy kérdést teszek fel nektek. Eljátszottatok valaha azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem öregednétek? A halhatatlansággal a kezedben ti milyen életet választanátok magatoknak? A könyv vége után biztos vagyok benne, hogy elgondolkodtok a válaszon. Dorian megkapta az áhított dolgot és élt is vele. Jól-e vagy rosszul, azt mindenki döntse el maga.