A Sikondai Ornitológiai Intézet jelentése augusztus 3. hete

A sikondai gólyák kénytelenek voltak ezen a nyáron idő előtt melegebb éghajlatra költözni, hiszen lakhelyüket egészen más fajta gólyák foglalták el. A tábor területét elözönlő, eddig leíratlan faj szokásait, kultúráját figyeltem meg és jegyeztem le.

A fura lényeknek általános jellemzője volt a fehér kültakaró, és hogy szárnyak hiányában is furcsán, lebegve tudtak közlekedni. Nem egyszer repülési kísérleteiknek is szemtanúja voltam, főleg sötétedés után, ha nézeteltérésbe keveredtek a tábor egyik lépcsőjével. Ezen kívül naponta többször felfelé integettek, ha egy bizonyos dallamot meghallottak. Mindez erősen a fellegek utáni vágyukra utalt, melyeknek elérését azonban testi adottságaik megakadályoztak.

A fura lények csoportjában valamiféle hierarchia is érződött. Ezt az eltérő színű kültakaró jelezte. A fehér gólyák között jelen voltak piros (továbbiakban senior) példányok is. Ők kis létszámuk ellenére is hangosabbak voltak az átlagos egyedeknél. Logikusan levonható a következtetés, hogy ennél a fajnál az kerülhet feljebb a ranglétrán, aki nagyobb tüdőkapacitással rendelkezik, mint a többiek. Ők, mint kitüntetett szerepben lévők, a táplálékból is jóval többet fogyaszthattak.

A faj táplálékának nagy részét egy világos rózsaszínű, buborékos ital tette ki. Persze, más folyékony tápanyagforrások is előkerültek az esti zenés szertartásoknál: aranyszínű, fehér habbal vagy kék, vödörben, szívószállal tálalva. Ezekre a sötétedés után kezdődő rituálékra, más fajok követei is ellátogattak. Általában egy emelvény tetején foglaltak helyet, a többieknél magasabban. Az őket övező távolságtartó tisztelet utalt arra, hogy nem a fajhoz tartoznak, ám távoli rokoni szálak összeköthetik őket. Távolról nézve némi hasonlóságot mutattak a homo sapiens sapiensszel is, de ezt csak további vizsgálatok után merném biztosan állítani.

A faj harmadik típusáról még nem ejtettem szót. Ők egészen sötétek voltak, és bármerre jártak, üdvrivalgással köszöntötték őket. Ha egy afrikai törzs társadalmi berendezkedését vesszük alapul, akkor őket nevezhetjük a bölcseknek. A fiatalabbak minden kívánságukat lesték, a legfőbb céljuk az volt, hogy az általuk fölállított próbákon elbűvöljék őket. A megmérettetések célját nem egészen sikerült még értelmeznem, hiszen a fajfenntartáshoz nem sok közük volt. Inkább valamiféle szokatlan szórakoztatási módnak tudnám elképzelni. Persze lehet, hogy a párválasztásban játszik fontos szerepet az ilyen fajta erőfitogtatás. Példának okáért, mikor egy fél dinnyét kell elfogyasztaniuk, minél kevesebb idő alatt. Ez talán a táplálékszerzésben mutatott ügyességüket szimbolizálta. Biológiai adottságaikat meghazudtolóan fejletlen fajnak tűntek, hiszen annak ellenére, hogy vannak mellső végtagjaik, sem azokat, sem más eszközt nem használtak az „étkezésnél”.

A társak közötti összetartás nagyon erősen megmutatkozott rivalizálás közben is. Volt példa arra, hogy a gondoskodó gólyák a szájukból etették társaikat. Érdekes volt megfigyelni, hogy a seniorok gyakran – sőt az bölcsek is néha – önként leereszkedtek a kisgólyák közé, és segítették őket, vagy épp ők maguk is végrehajtották a feladatokat. Véleményem szerint ennek is köszönhető, hogy a többiek szó nélkül engedelmeskedtek nekik, bármire utasították őket. (Csak megjegyzésként írom, ez sokkal működőképesebb társadalmi rendszernek tűnik – primitívsége ellenére is –, mint jó pár ma működő modern állam berendezkedése.)

Sajnos tanulmányomat egyelőre kénytelen vagyok kissé hiányosan befejezni, mert ez a fura faj pár nap után továbbállt. Jövőre az évnek ebben a szakában ismét figyelni fogom a környéket, és remélem, eddig megszerzett tapasztalataimat továbbiakkal is bővíthetem.