A show folytatódik: Cigánysors-szimulátor

A show folytatódik RELOADED! előadást a Cigánylabirintus című könyv inspirálta, és a Karaván társulat keltette életre a Bóbita Bábszínház színpadán a Nemzetiségi Színházak Találkozójának keretein belül.

A történet a tizennyolc éves, gyermekotthonban nevelkedett Dávid Gyula, barátainak csak Gyuszi, kalandjait mutatja be, ahogy Budapesten próbálja megalkotni saját életét, viszont van egy nehezítő faktor is: Gyuszi cigánynak született. A Cigánylabirintust a nyolcvanas évek lapozós kalandkönyvei inspirálták, ahol az olvasó rossz döntése vagy egy szerencsétlen kockadobása a kaland végét jelenthette. A darab megőrizte ezt az interaktivitását, mint egy groteszk valóságshow az Életről. Az előadást élő zene, háttérvetítések és szájdob-hangeffektek kísérték, amelyek hozzájárultak a játék közvetlenségéhez.

A közönség többször is befolyásolhatta a színpadon történő események kimenetelét piros és zöld kártyák segítségével, amelyeket az üléseken találhattak meg. Viszont ezek a döntések sokszor ugyanahhoz a végeredményhez vezettek, a szavazás inkább szólt a néző belső karakterének, mint Gyuszinak. Elvégre ez a darab szólhatott épp úgy rólunk is, mint bárki másról, ha cigányok vagyunk, ha nem.

Forrás: zsolnaynegyed.hu

És ezzel el is értünk a központi motívumhoz, a rasszizmushoz és a diszkriminációhoz. Gyuszi „bemutatkozó videójában” megkérdezték tőle, hogy hogyan reagál majd arra, ha felhozzák ellene, hogy cigány, mire a válasza az volt, hogy: „egyik fülemen be, a másikon ki”. Utolsó nagy mondata pedig ez volt: „Enyém a világ!” A darab azt mutatja meg, hogy hogyan facsarja ki a valóság az összes naivitást és lelkesedést fiatal hősünkből – és belőlünk. Az első perctől, már a lakáskeresésnél találkozik olyan tulajokkal, akik származása miatt nem adják ki neki a lakást, majd az alulképzettebb, fehér srácot veszik fel a keresett munkára helyette. Ezért pesti rokonainál kellett laknia, ahol nagybátyja évek óta munkanélküli és alkoholista. Később rossz társaságba keveredik, majd börtönbe, ahonnan a közönség deus ex machinája menti ki.

Szóval látjuk az érme minden oldalát, viszont a darab nem képes megtartani egy folyamatos tónust, hangvételt: ugrálunk a szívbemarkolóan valószerű és fájdalmas jelenetek és a felnagyított, groteszk náci-vak bácsik között. Persze nem minden fehér embert rasszistaként mutatnak be, van, aki csak a felülről érkező utasításokat követi és van, akit nem érdekel, hogy milyen a bőrszíned, mint a való világban. Azonban a darab nem tudja eldönteni, hogy fekete-fehér legyen vagy hagyjon több szürke árnyalatot.

Az előadást elsősorban tizennégy év feletti középiskolásoknak szokták bemutatni, mint érzékenyítő programot, valamint a fiatal cigány gyerekeknek, hogy a színpadon láthassák mindennapi problémáikat, és hogy nincsenek egyedül. A jeleneteket kivetített „bábjátékok” vezették át, amelyekben a bábok tojások voltak. Ezt a döntést, és így lényegében az egész darab tanulságát Nyári Oszkár, a színdarab írója így magyarázta: „Távolról mind olyanok vagyunk, mint két tojás, csak ha közelebb megyünk, tűnnek fel az apróbb különbségek, a pöttyök, a repedések, a színkülönbségek. Amint bekapcsolnak a reflektorok és elfoglaljuk helyünket a színpadon, ezt a ráközelített valóságot mutatjuk meg és dolgozzuk fel, együtt”.