A puritán elme képzelgései

Újra eljött sokak kedvenc ünnepe, a hátborzongató és hulla jó Halloween, amikor minden a rémisztgetésről, a szörnyekről és az édességekről szól. Ahogy megfigyeltem, minden évben van egy népszerű karakter, aminek szívesen öltöznek az emberek. Ilyen volt például két éve az ikonikus Joker és Harley Quinn párosa vagy a tavalyi év egyik sikerfilmje után Az. Én pedig ezen felbuzdulva saját divathóbortot teremtettem és minden évben lerántom a leplet egy közkedvelt horrorisztikus figuráról vagy történetről. Idén úgy gondoltam, hogy az 1692-ben folyt boszorkányperek ügyét elevenítem fel. 
 
 A hely a csodálatos Amerika, azon belül pedig Massachusetts állam, amit komoly nyelvtorna után sikerült csak hiba nélkül kimondanom. A tizenhetedik században járunk, amikor a kemény tél, a folyamatos indián támadások és a puritanizmus szigorú erkölcsi szabályai hálózták be Salem város lakóinak mindennapjait. Nehéz idők voltak ezek, hisz a kormányzó nélkül maradt településen eluralkodott a káosz és hirtelen furcsán kezdtek viselkedni a gyerekek. Egyesek szerint valami ördögi megszállottság volt az okozója mindennek, mások úgy vélték az elmebaj. A valódi indok inkább csak az unalom lehetett, aminek következtében a lányok a földön fetrengve rángatóztak és halandzsa nyelven kommunikáltak egymással. 
 
A plébános nyomására megneveztek három helybéli nőt – Sarah Goodot, a város egy koldusát, az idős, jómódú Sarah Osbourne-t és Titubát, a tiszteletes rabszolganőjét –, akik a rontást hozták rájuk. A vádlottakat őrizetbe vették és így kezdődtek el a boszorkányperek 1692 márciusában. Ezek után a gyanúsítottak listája hamar bővült, többségében középkorú, szegényebb nőkkel. Összesen mintegy 150 embert vádoltak meg fekete mágia gyakorlásával. A jogviták többsége a majdani koncepciós perekre hasonlított, ugyanis az ítéletek hátterében gyakran állt nyereségvágy vagy egyszerű bosszú. Így a végére már azok sem menekülhettek meg az akasztástól, akik ellenezték a boszorkánypereket vagy az átlagnál tehetősebbek voltak. 
Az illusztrációt Nagy Laura készítette. 
 
A kivégzéseknek aztán William Phipps vetett véget. Az új kormányzó megreformálta a közigazgatást és felszólította a perekben ténykedő bírákat, hogy vonják vissza a vádakat, így 1693 tavaszára szabadon engedték az elítélteket és vagyonukat is visszakapták. Azonban addigra már több embert is felakasztottak vagy megköveztek.  
 
Mary Beth Norton – amerikai, Pulitzer-díjra jelölt történész – szerint az eset hátterében két kevésbé ismert, indiánokkal vívott háború (1675-1678; 1688-1699) állhat, amiben az angol telepesek kegyetlen vereséget szenvedtek. A legtöbb asszony ugyanis George Burroughs tiszteletest vádolta meg azzal, hogy megbabonázta férjeiket, akik akaratukon kívül szálltak harcba az indiánokkal. A vereségeiket pedig azzal magyarázták, hogy ellenfelüket az ördög vette pártfogásába és természetfeletti erők segítségével arattak győzelmet. 
Más teóriák szerint a reformáció következtében kialakult vallási felfordulás okozta az üldözéseket vagy a fejlődésnek indult orvostudomány ítélte el a női kuruzslókat. De azt sem találják kizártnak, hogy hallucinogén anyagok fogyasztásának hatására alakultak ki a boszorkánylegendák. Egy harvardi közgazdász, Emily Oster pedig a drasztikus klímaváltozással járó terméscsökkenéssel hozta összefüggésbe a történteket. 
Idővel rájöttek, hogy mekkorát hibáztak és 1697-ben formálisan is elnézést kértek, elrendelték az üldözések emléknapjának megtartását és az összes korábbi ítéletet törvénytelenítették. Ezen kívül 1711-ben kárpótolták az áldozatok családját és 2001-ben szobrot emeltek a boszorkányperekben életüket vesztett embereknek. Sajnos a történelem során nem ez volt az egyetlen eset, amikor tömegeket irtottak ki valamilyen értelmetlen indok alapján. Viszont ez a történet olyan neves írókat inspirált, mint Nathaniel Hawthorne-t, A skarlát betű vagy Arthur Millert, A salemi boszorkányok című mű alkotóját. Időszerű témája még a modern világban is gyakran felüti fejét, így a történet jogosan érdemli meg újra és újra a figyelmet.