A nyolcadik Fűrész: a Halál

Élsz-halsz az izgalmas, rejtélyekkel teli, valódi feszültséget sugárzó filmekért? Szereted, amikor nem jössz rá az első tizenöt percben a csattanóra? Talán kedveled, ha a színészek minőségi alakítást képesek nyújtani? Sajnálom, de ez esetben a Fűrész legújabb része nem neked való. 
 
Hét év után nagy durranásként tért vissza a Fűrész széria a várva-várt nyolcadik részével. A kirakós gyilkos története méretes rajongótábornak örvend, így nem is volt kétséges, hogy hatalmas ováció övezi majd. Nagy reményeket fűztek az Időhurok rendezőpárosához, a Spierig testvérekhez, azonban a végeredmény nem mondható jónak, még csak az “elmegy” kategóriába sem tartozik. 
A Fűrész: Újra játékban az égvilágon semmilyen szempontból sem mondható jó filmnek. Nincsen benne kraft, sem egy érdekes karakter, csak elcsépelt jelenetek és szörnyen idegesítő játékosok, akiket szenvedéseik miatt egy másodpercre sem lehetett sajnálni. A nevetségesen túlgondolt és agyoncicomázott halálcsapdák nem okoztak különösebb borzongást, egyenesen cirkuszi hangulatot kölcsönöztek az egész játék számára, tragikomikussá téve a film hangulatát. Mindeközben megkaptuk a cselekmény másik szálát is, amely során a rendőrség próbálta kideríteni, hogyan kerülhettek elő John Kramer által megbélyegzett, brutálisan megölt emberek hullái városszerte, ha a férfi már tíz éve halott – mindezt siralmasan rossz párbeszédekkel és még annál is kellemetlenebb színészi játékkal. Talán az egyetlen ember, akitől nem ment el az néző életkedve, az a Halloran nyomozót alakító Callum Keith Rennie, de még az ő elviselhető játéka sem mentette meg a filmet a teljes sivárságtól. 
 
Ami talán a legnagyobb gyengeségként írható fel, az a feszültség teljes hiánya. A hatástalan és feleslegesen megspékelt játékok nem okoztak popcornos dobozt szorongató stresszes pillanatokat. A huszonharmadik „hű, de izgalmas, most aztán kiugrik a szívem” jelenetnél azon kaptam magam, hogy egy ásítás közepette éppen részletesen átgondolom a másnapi bevásárlólistát. Legrosszabb esetben a résztvevő ugyanis meghal, amely ez esetben semmilyen hatással nincsen a nézőre az érzelmi kötődés teljes hiánya és az ész nélküli, rosszul kivitelezett gyilkolászások következményeként. Nincs súlya a pániknak, vérnek, sikolyoknak, könnyeknek, ellenben például az első Fűrész filmmel, ahol egy koszos szobában két ember eljut a teljes őrületig, majd a filmet lezáró, legvégső ordítástól feláll az ember hátán a szőr. 
 
Sajnos a filmet nézve a kezdeti a lelkesedés viszonylag hamar elmúlt, és a helyét átvette egy keserű, szomorkás hangulat, ami a végkifejletig (sőt, sokkal tovább) ott lebegett az ember feje fölött, mint valami sötét, démoni erő. Végtére is mit lehet várni egy nyolcadik résztől? Valószínűsíthető volt, hogy nem lesz minden idők legzseniálisabb filmje, de azért azt nem gondoltam volna, hogy búskomoran hagyom el a mozitermet. 
 
Kedvezőtlen csillagzat alatt születhetett ennek a filmnek a gondolata, hiszen megannyi elbaltázott alkotóelemből összeállt egy rossz végeredmény, amire nem szeretnék, és nem is fogok Fűrész filmként emlékezni. A széria kizsigerelését már régen abba kellett volna hagyni, ám sajnos könnyen elképzelhető, hogy a nyolcadik résszel koránt sincs még vége a játéknak. Ez leginkább olyan érzéshez hasonlítható, mintha a kedvenc mesehősöd hasba rúgna, majd közölné, hogy sanszosan pár év múlva visszatér egy újabb fájdalmas rúgással, amihez mi, rajongók megújult lelkesedéssel fogunk asszisztálni.