A női kvótáról

A jóléti társadalmak kialakulásával és a marxista értelemben vett munkásosztály elvékonyodásával a baloldal új ügyeket keresett magának, hogy térvesztését elkerülje. Ilyen ügy a 21. századi feminizmus által zászlóra tűzött, a parlamenti mandátumok egy részének kötelezően nők általi betöltését szorgalmazó női kvóta is, melynek kritikája legtöbbször kimerül a jobboldali gondolkodók cinikus legyintéseiben. Az önmagát „kurzusokon kívüliként” meghatározó Puzsér Róbert a feministák radikális kisebbségének szavait kiragadva vizionál nemek közötti háborút, és általában „ilyen alapon törpék és dohányosok is kérhetnének kvótát” jellegű negatív érvelést használ. De olykor direktebben, a nemi sajátosságokra alapozva is argumentál, ez pedig szerintem a legalkalmasabb mód a valódi vita megnyitására, hogy ne csak az absztrakt térbe kiszakított, egymáshoz kitérő egyenesekként viszonyuló vélemények hangozzanak el. Ennek egy új aspektusát fogom kifejteni a következőkben.
Minden szakma esetében különböző képességek szükségesek a jó teljesítményhez. Mivel az emberi faj genetikailag rendkívül sokszínű, ezek a képességek a fajon belüli töréspontok más-más oldalain eltérő mértékben jelennek meg. A nemi kétalakúság is ilyen szereppel bír. Ez például a humoristák esetében mutatkozik meg: tudvalevő, hogy a férfiak számára a humor az udvarlás egyik eszköze, ezért e képességük fejlesztésére a nőknél sokkal jobban törekszenek. Tehát valószínűleg azért elenyésző a női standuposok száma, mert a műfaj magas szintű műveléséhez szükséges kompetenciák megszerzése a férfiak szexuális motivációiból sokkal inkább következik.
 
A politika esetében ezek a kompetenciák a karrierizmus, a gátlástalanság, a törtetés, melyek a nőkre kevésbé jellemzőek. Éppen ezért érvelnek sokan úgy, hogy a kvóta segítségével mandátumot kapó nők pozitív hatással lennének a politikai kultúrára. De a Parlamentbe kerülés szelektálási elve ettől még ugyanaz maradna, így ez a pozitív megkülönböztetés a mostani képviselőkhöz hasonló nőknek kedvezne csak. A kvótával tehát nem változtatjuk meg a politika alantas működését, csak lecserélünk néhány gátlástalan férfit gátlástalan nőkre. A nők alacsony száma a Parlamentben nem önmagában probléma, hanem válságtünet: azt jelzi számunkra, hogy a női energiák teljesen kiszorultak a politikából. Az empátia, a gyengédség, az „érzelmi intelligencia” mind el lettek nyomva az erő és a számító értelem által. A gátlástalan érdekérvényesítési harcot bárhol tetten érhetjük: a keresztényi szolidaritást sutba vágó, a társadalom xenofóbiájára rájátszó, migránsellenes kormánypropagandában; a Jobbik által indított, Orbánékat gengszterként ábrázoló plakátkampányban; a kormánypárti médiában megjelent, ellenzéki pártok elnökeinek magánéletében turkáló cikkekben; a DK által készített demagóg „Orbán vagy Európa” videókban és mindenben, ami ebben az elvileg a mi érdekeinkért küzdő szellemi és erkölcsi fertőben születik. Az ebben a színdarabban játszó nők játéka pedig éppoly hamis, mint a férfiaké. Nem érzem, hogy Lendvai Ildikókra és Kunhalmi Ágnesekre hivatkozva lehetne komoly arccal a női kvóta mellett érvelni. Emellett látjuk, hogy a képviselőnők éppen annyira nem képviselik a nőket, ahogy az egyéni jelöltek sem képviselik a választókerületüket. Ha pedig e két állításban egyetértünk, akkor talán abban is, hogy a női kvóta csak egy ideologikus dogmatika szerint vezethet bármi jóra. 
 
A Parlament nemi összetételének aránytalansága probléma, de a képviselőnők számának növelése nem cél, hanem a változás jele lenne. Nem egy kétpólusúra butított társadalomkép igazságtalanságainak jóvátétele, hanem egy olyan politikai kultúra megteremtése, amely a férfi és női értékeket is magában foglalja, és ezáltal hűen képviseli azt, amit elvileg kéne: az embert.