A nő mosolya – Kritika

Mint egy krémes, édes szuflé. Nagyjából így jellemezhető Niccolas Barreau A nő mosolya című könyve. Párizs, szerelem, csalódás, hosszú séták, finom ételek, szinte minden megtalálható benne, ami egy klisés francia romantikus regényhez elengedhetetlenül szükséges. De mi történik, ha mindezt a kliséköteget egy váratlan, de annál megragadóbb fordulat a feje tetejére állítja és fenekestül felforgatja? Mi van akkor, ha a szerelem nem onnan érkezik, ahonnan igazából várjuk?
 
A regény eseményeit két szemszögből, felváltva ismerhetjük meg. Egyrészt Aurélie Bredinéből, a fiatal, kotnyeles francia étteremtulajdonoséból, másrészt André Chabanais-éból, aki a helyi Opál Kiadó egyik szerkesztője. Mindez azért is izgalmas, mert a történet során mindkét nem nézőpontját, belső vívódását megismerhetjük, azonosulhatunk motivációikkal és bepillantást nyerhetünk gondolataikba is. Hiszen adott egy férfi, aki egy olyan titkot rejteget, melyre többezren felkapnák a fejüket, valamint egy nő, akinek egész érzelmi hullámvasútját végigkövethetjük egy bizonyos Mr. Miller iránt.
De ki is ez a rejtélyes angol úriember, akiért Aurélie annyira odáig van? És vajon hogy fér meg a történetben ennek a két szereplőnek a kezdetben eltérő története? Természetesen egész egyszerű erre a magyarázat. Hiszen ahogy mondani szokták: a szálak mindig összefutnak, vagy így, vagy úgy, de egyszer mindenképp. Mindezt pedig csupán egyetlen, kulcsfontosságú dolog tartja össze. Egy könyv. Egy olyan regény, amely Aurélie addigi életét gyökerestül megváltoztatja, hiszen nem másról szól az írás, mint saját magáról és az ő étterméről, a Le temps des cerises-ről. Egy olyan könyv, amihez André Chabanais-t valami egészen titokzatos szál fűzi.
 
A megdöbbentő felfedezést követően Aurélie elhatározza, felkeresi az írót, hogy feltegye legégetőbb kérdéseit. Aztán hogy mindez később hogy alakul közte és az általa csak a könyvbeli fotóról ismert jóképű férfi között, rejtély, mint ahogyan az író kiléte is. Hiszen bárhogy kutat utána, semmi nyoma; sem a világháló kusza rejtekében, sem pedig az angol kiadások között nem bukkan a nyomára. Ám a karakán nő közel sem az, akit ilyen könnyen el lehetne tántorítani céljaitól, s talán pont ez az akaratosság sodorja bele mindabba, amire álmában sem gondolt volna.
 
A könyv egyik legérdekesebb felfedezése számomra, hogy írója, Niccolas Barreau valójában nem is az, akinek mondja magát, ugyanis a történetet egy bizonyos Daniela Thielet nevű hölgy írta álnéven, aki valójában német származású. Valamint a könyvben megjelenő regénynek a címe is A nő mosolya. Mindez a valóság és történet közti hasonlóság vajon csak véletlen volna csupán? Vagy esetleg egy ügyes írói fogás?
 
Nem tudhatjuk pontosan. De annyi biztos, hogy a könyv könnyed humora és megragadó lendülete magával sodorja az olvasót és nem ereszti a történet fogságából. S talán úgy hiszem, pont egy ilyen történet a legjobb gyógyír friss szerelmi csalódást követően, de természetesen a frankofilokat is maximálisan kielégíti. Nem tudok mást ajánlani hozzá, mindössze egy pohár selymes bort és egy krémes, omlós francia süteményt.