„A magyar egyetemistákat hallgatóknak hívjuk, és azt hiszem, ez nem véletlen – az alacsony kitöltöttségű OMHV kérdőívek nyomában

Személyiségünk fejlődéséhez nagyban hozzájárul a rendszeres, konstruktív visszajelzés. Azonban véleményünket megfogalmazni -- legyen az akár pozitív, akár negatív -- valljuk be, nem mindig egyszerű, így a legtöbb esetben inkább a könnyebb utat választjuk, és csendben maradunk. Ez a tendencia a PTE hallgatói számára készített kérdőív, az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése (OMHV) kitöltöttségi arányait tekintve is szembetűnő. De mégis mi állhat mindennek a hátterében? Miért hallgatunk inkább mi is, miközben ez a kérdőív azt a célt szolgálná, hogy hatékonyabb munka folyhasson az egyetemi óráinkon?  Erre kerestem a választ beszélgetőpartnereimmel, Restás Péterrel, az OMHV Bizottság elnökével, Kovács Istvánnal, az OMHV Bizottság volt hallgatói tagjával, illetve Schmidt Renátával, korábbi tanulmányi referenssel.

 

PécsiBölcsész: Hogyan kerültél kapcsolatba az OMHV-vel?

Restás Péter: Másfél éve kaptam egy felkérést a dékán úrtól, amit elfogadtam, így lettem az OMHV Bizottság tagja, és körülbelül egy éve vettem át az elnöki posztot Bognár Adrienn kollégámtól.  Ez nagyjából akkortájt történt, amikor az új kérdőív átdolgozásra került a PTE-n is lezajlott akkreditációs folyamatok kapcsán.

PB: Miben lett más a kérdőív?

R.P.: Minden itemet átalakítottunk, bevezetésre kerültek európai uniós, illetve esélyegyenlőségi elvek. Próbáltuk csökkenteni azokat a terheket, amelyek a kérdőív kitöltésével járnak, hogy egyszerűbb legyen. Ezek mentén pedig most azt figyeljük, hogy mennyire működik az új változat. Az új itemekkel eddig két felvétel történt. A most következő kérdőívnek az lesz az egyik legfőbb célja, hogy az eredményeket már folyamatában, egy trendet nézve tudjuk elemezni.

Restás Péter (Fotó: Illés Emma)

 

PB: Hogyan elemzitek és közvetítitek az eredményeket az oktatók felé?

R.P.: Minden oktató látja a saját eredményeit, ehhez automatikusan hozzá lehet férni a kitöltés végén, viszont az átlagok már a bizottsághoz jutnak el, és ők kommunikálják egyfelől a dékáni vezetés felé az adott félév eredményeit, másfelől a tanszékvezetők irányába, akik elkérhetik ezeket az egyénre lebontott értékeléseket.

PB: Mit gondolsz, mi lehet az oka az alacsony kitöltöttségnek? Van-e ennek valamilyen társadalmi háttere?

R.P.: A magyar egyetemistákat hallgatóknak hívjuk, azt hiszem, ez nem véletlen. Más nyelvek, például az angol is eltérő kifejezést használnak, egészen más a konnotációja is az elnevezésnek. A külföldi hallgatók olyan kultúrából jönnek, ahol a visszajelzés sokkal inkább a hétköznapok szerves részét képezi, ezáltal jóval szabadabban értékelik a kurzusokat akár az óra végén is.

PB: A legtöbb hallgató legalább egyszer kitölti az OMHV-t a tanulmányai során. Miért lenne fontos az, hogy ez rendszer legyen, ne csak egy alkalommal történjen?

R.P.: Bármilyen okból lehet rossz órákat tartani, például dekoncentrált az illető az adott időszakban. Azonban ha ez a probléma több féléven keresztül fennáll, és erről visszajelzést is kapunk a hallgatóktól, az már felvet bizonyos kérdéseket.

PB: Mit üzennél az oktatóknak, illetve a hallgatóknak?

R.P.: A BTK-n több bizottság is működik egyszerre, melyek közül az egyik a Minőségbiztosítási Bizottság. Ez kimondottan az oktatói tevékenységnek az  objektív kritériumait fekteti le, és próbál egy olyan keretet adni, amelyben értékelni lehet az oktatókat. Ennek egyik eleme a hallgatók által adott visszajelzés. A probléma azonban az, hogy ameddig nem elég magas a kitöltöttség, addig ezt nem lehet beépíteni az oktatói minősítési pillérbe... Amennyiben stabilan el tudná érni a kitöltöttség a körülbelül 60%-os arányt, akkor elmondható lenne, hogy ez már érdemi visszajelzés az oktató tevékenységéről. Mindez pedig hallgatói és oktatói oldalról is fontos szempont. Ezért lényeges, hogy az oktatók ösztönözzék a hallgatókat a kitöltésre, hiszen egyfelől az ő munkájuk minőségbiztosításához járul hozzá, másfelől pedig

 

a hallgatóknak motiváló lehet, ha tudják, hogy az ő véleményük is beleszámít az oktató minősítésébe, amennyiben stabilan magas a kitöltöttség.

 

PB: Szerinted mi lehet az oka az alacsony kitöltöttségnek?

 

Kovács István: Rengeteg alternatíva létezik arra, hogy a kurzusokhoz kapcsolódó élményeinket kibeszéljük magunkból. Tulajdonképpen az, hogyha egy kocsmában egy kisfröccs mellett vitatjuk meg, sokkal vonzóbb lehet, mint az OMHV kitöltése. De talán az intézményi struktúrán belül létező kérdőív sem biztosítja úgy a hallgatók számára az anonimitást, mint ahogy gondolja ezt a fenntartó. A másik tényező maga az OMHV-vel való tapasztalat. Egyszer-egyszer a diákok döntő többsége kitölti. Egyrészt nem nagyon veszik fel újra az adott  tárgyat (jobb esetben), így soha többet nem térnek vissza arra a kurzusra, így az adott oktatóval már lehet, hogy nem is fognak találkozni, vagy egy teljesen más környezetben dolgoznak együtt újfent, például egy előadás helyett egy szemináriumon, ami eltérő szituáció. Ezek mindenképp hátráltathatják a kitöltést. Másrészt sok esetben

 

nem látják azt, hogy egyetlen kitöltés következtében érdemi fordulat történhetne,

 

például azon tárgyak kapcsán, amelyek teljesítése évről évre gondot okoz. Így például, ha újra fel kell vennie az adott tárgyat, és ugyanazokkal a problémákkal szembesül, amelyeket egyszer már korábban megfogalmazott az OMHV során, akkor ez a tapasztalat sok esetben ahhoz vezet, hogy többet nem fogja kitölteni a kérdőívet, mivel nem észlel változást annak ellenére, hogy a változás reményében energiát fektetett a dologba.

Kovács István (Fotó: Illés Emma)

 

PB: Mit gondolsz, hogyan lehetne elérni, hogy növekvő tendenciát mutasson a hallgatói kitöltések aránya?

K.I.: A kitöltést lehetne valamilyen jutalmazással honorálni. Gondolok itt arra, hogy az illető a kurzusfelvétel során korábban vehesse fel a tárgyait. Emellett célszerű lenne még jobban differenciálni a kérdéseket, hiszen különbség van szemináriumi, illetve előadási elvárások között. Tehát némi finomhangolással egy cizelláltabb, megfoghatóbb és értékelhetőbb eredményre jutunk.

PB: Tanulmányi referensként milyennek láttad a hallgatók kérdőívvel kapcsolatos attitűdjét?

Schmidt Renáta: Alapvetően az OMHV egy ördögi kör. Sokan azért nem töltik ki, mert azt látják, hogy nem történik előrehaladás. A másik oldalról nézve pedig azért nincsen sok esetben hatása, mert nem töltik ki elegen. A következő tanévtől szeretnénk bevezetni a kedvezményes kurzusfelvételt, amely remélhetőleg megdobja a kitöltések számát. Elmondható, hogy az őszi félévben sokkal magasabb a kitöltöttség. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy az elsőéves hallgatók nagyobb lelkesedéssel fejezik ki véleményüket az egyetemi oktatással kapcsolatban. Egyébként pozitív visszajelzéseket kapunk a kitöltőktől a kérdőívvel kapcsolatban. Érdemes lenne megkérdezni azokat is, akik nem töltik ki, hogy mi lehet ennek az oka. Feltételezem, azért van, mert nem kapnak információt arról, hogy eljut-e az oktatóhoz, elolvassa-e, egyetért-e a megfogalmazott gondolatokkal. Egyébként

 

egyre több helyen látom a közoktatásban is, hogy egy-egy pedagógus a tanév végén akár szóban, akár írásban, de valamilyen módon kíváncsi a diákok véleményére

 

az órákkal kapcsolatban. Szerintem ez egy jó kezdeményezés, hiszen így jobban hozzászoknak ahhoz, hogy visszajelzést adjanak a másik munkájáról.

Schmidt Renáta (Fotó: Illés Emma)

 

PB: Emlékszel-e a válaszokban megfogalmazott problémára, amit végül az OMHV-nek köszönhetően sikerült megoldani?

S.R.: Több ilyenre is emlékszem. Az egyik esetben számos alkalommal jelezték a kérdőívben, hogy az egyik oktató szemináriumai túlságosan elméletiek. Két félévvel később a tanár elkezdett gyakorlatibb elemeket beépíteni az óráiba. Aztán volt egy oktató, akiről nagyon negatív véleményeket fogalmaztak meg a kitöltők. Emellett az OMHV-n kívül, tanulmányi referensként is többen fordultak hozzám panasszal. Majd a következő félévben csak pozitív értékelést kapott a hallgatóktól, ráadásul személyesen is beszéltem olyan diákokkal,  akiket tanított, és ők is arról számoltak be, hogy megfogadta a korábban megfogalmazott észrevételeket, és ennek köszönhetően sokat változott a hozzáállása. Illetve a

 

tanár szakosoknál gyakran jelentenek problémát az óraütközések.

 

Erről rengeteg visszajelzés érkezett, amelyet orvosolnunk kellett.

 

Sikerült elérni, hogy a négy nagy tanárszak előadásait úgy tudjuk összehangolni, hogy azok ne ütközzenek.

 

Már alig várjuk, hogy a következő OMHV-ban ennek meglátsszon az eredménye.