„A macskám beleszart az archívumomba” – avagy Charles Bukowski: Macskák

Milyen lehet egy mű, ami egy író számtalan írásából tartalmaz részleteket egy témára felfűzve? Nos, ha a választott téma a macskák, az író pedig Bukowski, rossz nem sülhet ki a dologból. Aranyos cicás versekkel nem találkozunk ebben a válogatásban, őszinte, nyers, ugyanakkor roppant humoros művekkel viszont igen. 
 
Eleinte kétkedve lapoztam fel a könyvet: többnyire szabadverseket és néhány prózarészletet láttam magam előtt. Nem tudtam, mire számítsak. Ahogy belekezdtem az olvasásba, úgy ragadott magával a mű. Egyik szöveget faltam a másik után, és magam is elámultam azon, hogy az író micsoda humorral és iróniával képes a macskatermészetet ilyen élethűen bemutatni. 
A könyvből tulajdonképpen Bukowski macskáinak a történetét tudhatjuk meg, azonban nem egyenes cselekményszálon haladva, hanem több különböző alkotásból mozaikszerűen összerakva. A macskáknak szinte emberi karaktert kölcsönöz és különböző leírásokkal, foszlányos történetekkel írja körül világukat. Ezzel párhuzamosan azonban magának az írónak az életfelfogását is megismerhetjük és szabadon véleményt alkothatunk róla.
Nyilvánvaló, hogy Bukowski imádta a macskákat: egyik verséből ki is derül, hogy egy időben kilencet tartott egyszerre. Csodálja őket a nyugalmukért, a hitelességükért és az önzőségükért. Valójában a macskák életfilozófiáját állítja a középpontba: ez az, amire az emberek csak irigykedhetnek.
 
Versei néhol olyan egyszerűnek tűnnek, hogy azt kell gondolnunk, az író csupán papírra vetette azt a képet, amit maga körül látott, egyszerűen leírta, mit csinál a macskája, még csak nem is rendezte a sorokat. Ám épp ebben rejlik zsenialitása, mint azt az egyik vers végén ő maga is kimondja: „…csak nyugalom, olvastak már rosszabb verseket ennél… / amiket én írtam.” Tisztában van azzal, hogy a stílusa, egyszerűsége sokakat megdöbbent, talán meg is botránkoztat, de éppen ez a célja. 
Az olvasó ezzel a könyvvel nem tucatirodalmat fog a kezébe, hanem egy, a látszat ellenére szándékosan provokatív, jól felépített művet. Bukowski ezzel a válogatással kimozdítja az olvasót a komfortzónájából: „…/ a panaszkodók csak panaszkodnak, és közben továbbra is / vásárolják / a könyveimet: szeretik azt, ahogyan irritálom / őket.” Műveiből átszűrődik saját maga szabadelvűsége, életfelfogása: igazi, művészlélek, aki gyakran alkoholmámorban alkot, és nem törődik mások véleményével. Szókimondó, nem igyekszik szépíteni mondanivalóján; ettől az őszinteségtől azonban nem válik közönségessé, csupán még hitelesebb lesz.
 
A kötet hangulatát még egyedibbé teszik az egyszerű, mégis annál kifejezőbb, gyakran humoros illusztrációk, amik stílusukkal, ábrázolásmódjukkal is tökéletesen illeszkednek a szövegekhez.
 
Ajánlom mindenkinek, aki egy könnyedebb, mégsem mondanivaló nélküli műre vágyik, és nem zavarja, ha nem klasszikus szépirodalmat kap a kezébe; nem beszélve a macskarajongókról, mert ők pedig biztosan odalesznek érte!