A konteók működése

Mindannyiunkban rejtőzik egy kis összeesküvés-hívő. Az összeesküvés-elméletek, különösen a világméretűek, gyakran nagyon meggyőzőnek tűnhetnek, hiszen az a gondolat, hogy hatalmas és sötét erők dolgoznak ellenünk, felkelti az érdeklődésünket. Ezek folytonos keresése rendelkezik előnyökkel, de komoly gondokat is okozhat, ha elszabadul.

Ugyan vannak olyan elméletek (konspirációs teóriák, konteók), amelyek tudományosan bizonyíthatóak, de az 1960-as évektől a kifejezés egyre gyakrabban a szenzációs, nagy hírértékű, ám bizonyíthatatlan elméleteket jelöli. A nagyobb médiafigyelemnek és az internet elterjedésének köszönhetően ez utóbbiakról szinte mindenki hallott már.

A tudományos bizonyíthatóságon kívül jelentős különbségek vannak a két kategória között. Az előbbi általában korlátozott ideig tartó, kevés számú személyt magában foglaló ármánykodás, amelynek a célja általában, de nem kizárólagosan, a személyes hatalom, mint a Watergate ügy. Ezzel szemben a nagyszabású konteók viszonylag nagy létszámú szervezetet feltételeznek, amely esetenként akár évszázadokon keresztül is működhet, valamiféle gonosz cél elérése érdekében, mint a világ leigázása, az emberiség elpusztítása vagy rabszolgasorban taszítása.

Ezek az elméletek általában három részre osztják a világ lakosságát, azokról érdekes dolgokat feltételeznek. Az összeesküvők csoportja szinte mindig óriási hatalommal és erőforrásokkal rendelkezik, befolyásuk polipként behálózza a jelentős – és jelentéktelen – szervezetek és államok vezetését. Paradox módon ugyanekkor ezek a sátáni konspirátorok meglepően buták vagy figyelmetlenek, hiszen mindenhol otthagyják a kezük nyomát, hogy észrevegye, aki akarja. A másik fontos csoport az összeesküvésről tudók tábora. Ez szinte mindig egy felvilágosult, intelligens és erkölcsileg felsőbbrendű csoport, akik „tudnak olvasni a sorok között”. Sokszor úgy tekintenek magukra, mint a „fény seregére”, akik feladata, hogy megmentsék a világot a sátáni erőktől. A maradék 99% pedig a birkák, akik beveszik, amit az összeesküvők vagy bérenceik eléjük raknak.

Az összeesküvés-elméleteknek hatalmas pszichológiai előnyei vannak. Kiválóan alkalmazhatóak arra, hogy a hívő rendet teremtsen a világunk nagyon összetett és sokszor rejtélyes eseményei között. Gyakran nem látunk be a mi életünket is befolyásoló politikai döntések mögé, nem tudjuk, hogy miért és hogyan születtek. Ez teret enged a spekulációnak, a hiányzó részek helyére berakhatunk bármit, ami valamilyen szempontból hasznosnak vagy megnyugtatónak tűnik. Tehát, az összeesküvéseken alapuló gondolkodás a biztosság illúzióját kelti, hasonlóan a babonássághoz, amely az irányítás érzetét adja.

A tehetetlenség érzése jelentős motiváló erő lehet a konteókba vetett hit kialakulásában. Bármilyen küzdelem első lépése, hogy megismerjük az ellenfelet. Bár ezek az elméletek sokszor nem megnyugtatóak, sőt gyakran bénító hatásúak is lehetnek, de ez nem mond ellent a fentieknek, hiszen inkább az ismert rosszat szeretjük választani a bizonytalannal szemben. A tehetetlenségen kívül a sikertelenségnek is hatékony ellenszere lehet, mivel minden problémánkat a konspirátorok számlájára írhatjuk, így nem kell szembenéznünk saját hibáinkkal, ezáltal az önbecsülésünk növekszik. Ezeken felül külső ellenséget szolgáltat, erősíti a kiválasztottság érzetét és a csoporttudatot („fény serege”), segít irányítani a frusztrációt és agressziót.

A konteók kialakulását és térnyerését a pszichológiai szükségleteken kívül kognitív csapdák – tudati működésünkben eredő gondolkodásbeli, logikai hibák – teszik lehetővé. Ezek mindannyiunkban fellelhető, természetes folyamatok, amik sokszor előnyünkre válhatnak, de mivel nem logikusan működnek, ezért hamis következtetésekre is vezethetnek.

Az egyik ilyen, a pareidolia jelenségéhez (amikor ismerős formákat, például emberi arcokat vélünk felfedezni élettelen tárgyakban, mint felhőkben vagy kövekben) hasonlóan, a mintakeresés tudatos túlműködése. Ebben az esetben a problémát egymással valószínűtlenül összefüggő események önkényes összekapcsolása okozza. Ezzel a módszerrel tehát mindig a választott csoportunk láthatatlan kezét találhatjuk mindenhol, ahol csak akarjuk.

A megerősítési torzítás is a konteókba vetett hit segítségére siet, tovább gerjesztve azt. Ezen kognitív hiba miatt vagyunk hajlamosak észrevenni csak azokat a bizonyítékokat, amelyek megerősítik a már meglévő előfeltételezéseinket, és figyelmen kívül hagyni vagy leírni azokat, amelyek megcáfolnák azt. Bármelyik információra ráfoghatjuk, hogy az ellenség által lefizetett tudósok, politikusok vagy újságírók véleménye és tudatosan megmásított eredménye, amivel nemcsak hitelteleníthetjük azokat, de egyszerre tovább erősíthetjük hitünket az összeesküvésben.

Továbbá az alapvető attribúciós hiba is a konteók mellett dolgozik. Ez az a tendencia, hogy mások cselekedeteinek okáról máshogy gondolkodunk, mint a sajátunkról. Általában ez úgy nyilvánul meg, hogy az ellenség negatív tetteit belső okokra vezetjük vissza (kapzsiság, gonoszság, rosszindulatúság), míg jótetteit külsőkre (kényszerítették, vagy egyszerűen jó stratégiai lépésnek ítélte meg). Ezzel szemben, ha mi rossz dolgot teszünk, az mindig más miatt van, vagy rákényszerülünk, és ha jót teszünk, azt azért, mert eredendően nagylelkűek, kedvesek és erkölcsösek vagyunk.

Végül, de nem utolsó sorban a hamis kettősség és a bizonyítási kényszer hárításának hibás logikáját használhatjuk, ha még ezek után is zavarnak azok az idegesítő hitetlen birkák. A tudományos életben általában a bizonyítás kényszere arra hárul, aki kitalálta az elméletet, ugyanis a cáfolat hiányából még nem következik az elmélet helyessége. Szerencsére a hívőkre ez nem vonatkozik, nyugodtan mondhatjuk a kételkedőknek, hogy bizonyítsák be ők, hogy nem létezik az összeesküvés. Természetesen, bármilyen bizonyíték hitelteleníthető a fenti módszerekkel, tehát a feladat lehetetlen. Ezek után a hamis kettősséget alkalmazva kijelenthetjük, hogy mivel nem lehet bizonyítani az összeesküvés nemlétezését, ezért teljesen bizonyos, hogy az elmélet helyes.

Ezek miatt az összeesküvés-elméletek nagyon gyorsan zárt hitrendszerré válnak, hiszen alapból magukban foglalják a saját fennmaradásuk eszközeit, valamint a külső cáfolat általi érinthetetlenséget. Logika által a hívők meggyőzhetetlenek, minél nagyobb az ellenállás, annál erősebbé válik a személyes üldöztetés hite is. Kutatásokkal eddig nem tudták alátámasztani a konteók összefüggését az intelligenciával, szinte minden társadalomban megtalálhatók, szinte minden rétegben. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a leggyakrabban a perifériára szorult, szélsőséges vagy fenyegetett politikai, ideológiai és vallási csoportok esetében fordul elő. Minderre magyarázatot ad az összeesküvés-elméletek azon képessége, hogy kielégítse a feljebb tárgyalt alapvető pszichológiai szükségleteket, valamint az, hogy alapvetően nem logikusan működik az agyunk, tudati csapdáinkat gyakran nem ismerjük.

Mindannyiunkban van egy kis konteókereső, ami néha hasznos lehet – mondjuk, ha tényleges összeesküvést szőnek érdekeink ellen –, de gyakrabban több problémát okoz, mint jót. Egyrészt elvesznek a sok fantasztikus elmélet között a valós fenyegetést tárgyaló tudományos teóriák. Másrészt jelentős pszichológiai előnyei ellenére depressziót és paranoiát is generálhat, eltávolíthat a valóságtól. Egyetlen dolog, amit tehetünk a saját érdekünkben, hogy elkezdünk gondolkodni. Ésszerűen.

Megjegyzés: A cikkben található érvek és ellenérvek a szerző tudományos szkepticizmusából erednek, nem fizetett propaganda eredménye. Amennyiben létezik a világot átfogó összeesküvés, az írót elfelejtették lefizetni.