A kojot és a szarvas

A Kojot az idei év személyes kedvence eddig, mely - bár még nem láttam a John Wick 2-t - hatalmas meglepetés. Általában kissé ódzkodok a magyar mozgóképektől, túl sokszor égettem meg már magam, de a prérifarkas trélerénél tudtam, hogy itt valami olyan történik, ami nálunk igen ritka: magyar filmet nézünk a moziban.
 
Ha csak annyi lett volna a teljes filmben, ami az előzetesben volt, már akkor is egy igen jó, bár szellős mű lett volna. De ennél sokkal többet kaptunk. A történetről a spoiler-figyelmeztetés alatt többet beszélek, addig is álljon itt a Kojot látvány-, és érzelemvilágának dicsőítése.
 
A film első öt perce nyers erőszak, ahol csattanak az öklök, reccsenek a fogak és körzeti megbízottak repülnek önkénytelenül a szélrózsa minden irányába. Azon felül, hogy rájövünk, ez nem csak magyar viszonylatban kivételes film, kiderül az is, hogy nem nagyon van olyan, ami ne férne bele a maradék két és fél órába. Senki nem fogja vissza magát azért, hogy családbarát komédiát láthassunk.
 
Ugyan, mint mások már megjegyezték, valóban vannak a kelleténél hosszabbra vágott jelenetek, de ezen felül nem lehet panasz a látottakra. Minden jelenet egyre erősíti bennünk a szorító érzést, az elfojtott dühöt, aminek felszabadítására úgy vágyunk, mint egy falat kenyérre. Bár végig tudjuk, hogy az erőszak nem megoldás, mégis azt akarjuk, hogy a hős elérje a célját - bármi is legyen az végül -, lehetőleg úgy, hogy közben egy jó nagy ökölszendviccsel megetesse a vélt vagy valós agresszort.
 
A befejezés nem katarktikus, valójában nem oldódik meg látszólag semmi, de ez tökéletesen belefér az archetipikus magyar vidék tragédiájába, ahol a káromkodás természetes, a kocsma a legjobb szórakozás, ahol korrupt kiskirályok dinasztiái uralkodnak és mindenki ismer (és többnyire utál) mindenkit. Kellemetlenül ismerősek az emberek, akik gyakran hülyék, dühösek és túlontúl büszkék.
 
Ha nem látta volna még a Kedves Olvasó ez a műremeket, a továbbolvasás előtt mindenképpen javaslom, mivel SPOILEREK KÖVETKEZNEK.
 
Megkísérlem a Kojot szimbólumvilágát felfejteni, annak ellenére, hogy semmiféle jogosítvánnyal nem rendelkezek mozgóképek kritizálásra, azon felül, hogy szoktam nézni őket. Figyelem, szubjektív vélemény következik.
 
A Kojotban nincs minden karakternek szellemállata, és nem mindenkinek az, ami felületes szemlélődés után egyértelmű lehetne. Sőt, ha nem értelmezzük a látottakat, akkor eléggé zavaros lehet a vége, hiszen a film nem azt mutatja, amit mond.
 
A legegyértelműbb jel: az öreg Szojkát egyértelműen a szürke marha bika képviseli, amivel a filmben többet foglalkozik, mint a fiával, akivel láthatóan nincs megelégedve. A történet keretein belül a bika a büszkeséget, a hatalmat és a hirtelen lángú, de mélyen égő haragot szimbolizálja, ami kiválóan jellemzi a fő antagonistát.
 
Látszólag a bikával szemben a címben szereplő prérifarkas foglal helyet, ami a főhős nagyapjának halála utáni projekciója. A makacsság és a küzdeni akarás a főbb vonásai , ami alapvetően nem mond ellent Misi karakterének. Azzal, hogy a végén még ki is mondják rá, hogy Kojot, ezt a vonalat erősítik. Ugyanakkor a Kojotot jelképező kutya, Döme, nem nagy barátja Misinek, csak akkor találkoznak igazán az útjaik, amikor tényleg nagy szükség van a segítségére.
 
Azt gondolom, hogy a Kojot nem Misi, hanem a csendes és józan székely gyerek, Attila, aki nem zavar sok vizet, nem dugja az orrát, ahova nem való, de ha kell, akkor kiáll a barátai mellett és filigrán termetével szembemenve határozott harci képességeket mutat. De nem harap addig, amíg nem kap jelet, ami az utolsó verekedést megelőző lassításban látható. Az utolsó előtti vágásban Döme végül Attilához verődik, vélhetően ketten róják a vidéket a továbbiakban.
 
Viszont, ha a főszereplő nem azonosítható a Kojottal, akkor mivel? Kevesebbszer jelenik meg, és nem is annyira egyértelmű a jelképrendszer, de ha egyszer kimondjuk, a helyérekattan. Misi a szarvasbika, amivel futás közben találkozik. Ezt a szimbolikát finomabban, de láthatóan kiemeli a film elején lévő kocsmajelenet, amikor Misi feláll békés kávézgatásából, és pont a falra festett szarvas agancsai közé pozícionálja a kamera.
 
Misi nem azért akar Tűzkőn maradni, mert annyira vonzza a falusi élet, vagy annyira taszítaná a budapesti mókuskerék, hanem dacból. Összeakasztotta az agancsát egy másik bikával, ami a mi esetünkben a helyi kiskirály szarvasmarha, és nem tudják elengedni egymást, amíg az egyikük meg nem adja magát, vagy meg nem hal.
 
A film végeredményben két bika csatározásának a tanúsága, a szenvedés pedig, ami ebből következik nem a felszínen látszó szükségnek, vagy romantikus érzületnek, hanem pusztán a dacos büszkeségnek köszönhető. A kojot pedig a pálya széléről figyel, nézi, hogy mikor van szükség a harapására, dolga végeztével pedig továbbáll, mint ahogy azt tenni szokta.