„A kíváncsiság a legfontosabb” – sorozatindító interjú a TDK-ról

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciával (OTDK) kapcsolatban beszélgettem Dr. Fedeles Tamással, a PTE tehetséggondozásért is felelős oktatási rekorhelyettesével és Kovács Péterrel, aki kétszer került OTDK dobogóra a dolgozatával (2017-ben második helyezést, 2019-ben első helyezést ért el). Tőlük megtudhatjuk többek közt azt, hogy miért érdemes jelentkezni a TDK-ra, mit ad hozzá az ember karrierjéhez, és milyen a konferenciák hangulata.

PB: Miért éri meg OTDK-ra jelentkezni?

Dr. Fedeles Tamás: Úgy szoktam fogalmazni, hogy aki egyetemen kezdi meg tanulmányait, annak érdemes belepillantani egy picit a tudomány világába is; függetlenül attól, kutató lesz-e vagy sem. Az egyetem a legmagasabb szintű tudással képes felvértezni a hallgatókat, és ha van lehetőségünk arra, hogy részt vegyünk egy ilyen munkában, akkor érdemes megragadni, hiszen ennyivel is szélesebbé válik a látókörünk.

A kutatás, a TDK egy-egy résztéma mélyebb megismerését teszi lehetővé, bepillanthatunk azokba a folyamatokba, amelyek által egy tanulmány megszületik, amely akár a későbbiek során kibővítve könyvvé is formálható.

Emellett úgy gondolom, egy egyetemen tanulva a hallgatóknak feladata, hogy minél sokrétűbb, szélesebb tudáshalmazt gyűjtsenek maguknak, és ebbe szerintem ez is beletartozik.

Dr. Fedeles Tamás

Kovács Péter: Én egy pragmatikus aspektussal egészíteném ki az előzőeket.

A képzés végén mindenkinek kell szakdolgozatot írnia, így egyrészt ez jó gyakorlás lehet arra, hogy hogyan kell a tudományos munkát elkészíteni, másrészt pedig a PTE-n abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ha valaki OTDK-zik, és helyezést ér el, akkor az automatikusan egy megvédett szakdolgozatnak is minősül.

Így ha nagyon haszonelvűen közelítjük meg ezt a kérdést, akkor tulajdonképpen az ember előre elkészítheti a saját szakdolgozatát.

F.T.: Ha szigorú szeretnék lenni – mint az OTDK Humán Tudományi Szakmai Bizottság egyik elnökhelyettese –, akkor azt mondanám, hogy ez nem fletétlenül egy jó megközelítés, hiszen a szakdolgozat mellett egy másik kutatási témával kellene pályázni. Ez volna az ideális, viszont az ember azért igyekszik a hasznos oldaláról nézni a dolgokat, és ha jól felkészülünk, akkor itt “két legyet is üthetünk egy csapásra”.

Azonban ha árnyalni szeretném a helyzetet, akkor azt hozzá kell tennem, hogy nem mindegyik szakdolgozat alkalmas OTDK-ra, hiszen az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáknak az lenne a lényege, hogy új összefüggéseket próbáljunk meg a pályaművekkel fölmutatni.

PB.: Hogyan érdemes elkezdeni a TDK-t? 

F.T.: Én azt mondanám, hogy a kíváncsiság a legfontosabb. Az illető legyen kíváncsi egy szakterület bizonyos szegmensére. A kutatás olyan izgalmas tud lenni, mintha egy krimit olvasnánk, a mozaik darabkáit szépen elkezdjük felfedni, és a végén sok mindenre rájön az ember, és ez nagyon inspiráló. Ha csak úgy fogjuk fel, mint egy kötelező házi feladatot, akkor nem fog működni a dolog.

Fontos, hogy egyéni motivációja legyen annak, aki belevág, aztán keresse meg azt a tanárt, aki az adott témakörrel foglalkozik, hogy valami kiindulópontot kaphasson tőle.

A konzultációk során az eredeti ötlet modifikálódhat, és fontos, hogy a hallgató is gondolkozzon a témán, ne az oktatótól várja, hogy kitaláljon valamit, hiszen az is képes megadni a kezdő lépést, hogy ezt igenis az ő saját elképzelése. Legfeljebb azt mondja az oktató, hogy az adott témát nem érdemes kutatni, hiszen már megírták. Ilyen előfordul. De mindenképp fontos, hogy egyéni ambíció és motiváció legyen mögötte, mert az a holtpontokon is átlendít, hiszen a munkát nem lehet megkerülni. 

K.P.: A kíváncsisággal én is egyetértek, viszont ami még nagyon fontos, az a kitartás. Amikor megtörténnek az irányba állítások akár a témavezető részéről, akár a különböző félkészülési alkalmakkor (például szakkollégiumokban), ahol megvitatjátok a dolgozatok egyes fázisait, akkor tudni kell építkezni az elhangzó véleményekből. Ehhez pedig nagy adag kitartás szükséges, hiszen nem jó elsőre azt hallani, hogy ezt nem így kellene, hanem úgy, vagy hogy rossz irányba mész.

Szerintem a tudományos munkának része az is, hogy nem mindig találjuk meg elsőre a helyes irányt. Kitartás kell ahhoz, hogy ne adjuk fel, és a végén egy kész munka legyen a kezünkben.

                  Kovács Péter

F.T.: A munka, kitartás, szorgalom mind szükséges, de kell alázat is. A professzorok, akadémikusok sem hordozzák a zsebükben a bölcsek kövét, hát még egy induló, bár tehetséges és ambiciózus hallgató!

Nem szabad félni a házi konferenciákon vagy szakkollégiumi felolvasó alkalmakkor kapott kritikáktól, hiszen abból tud építkezeni.

Senki nem azért bírálja a munkát, mert antipatikus az alany, aki bemutatta, hanem azért, hogy rámutasson arra, hogy valami problémás. 

PB.: A kritikákon és az egyéb észrevételeken kívül hogy lehet még segíteni az előrehaladást egy-egy témában?

F.T.: Most egy témafüggetlen dolgot említek, jelesül a prezentációs technikát: hogy miként álljon ki az illető ismeretlen vagy kevésbé ismert emberek elé.

Ez egészen más, mint például egy referátum, hiszen nem pusztán a feldolgozott szakirodalom összefoglalásáról van szó, hanem a saját kutatási eredmény prezentálásáról. Hogyan adjon elő úgy magabiztosan az ember, hogy mégse tűnjön fellengzősnek?

Emellett meg kell tanulni a jó időbeosztást is. Ezt követően pedig jöhet a szakma, például a diszkusszió során mutatott teljesítmény. Szükség van jó reakciókészségre, hogy megfelelő, szabatos stílusban tudjunk válaszolni a felmerülő kérdésekre. Ez mintegy vizsgahelyzetet is teremt, és minél több hasonló alkalmon veszünk részt, annál nyugodtabban, magabiztosabban, fókuszáltabban fogunk tudni előadni az országos megmérettetésen. 

K.P.: A házi konferenciák tökéletes gyakorlóterepet jelentenek, és az a jó, ha minél többen részt vesznek ezeken.

Akár azok is menjenek el nyugodtan, akik nem TDK-znak, vagy önmaguktól távol állónak érzik ezt a tudományos világot, mert előfordulhat, hogy megtetszik nekik, vagy akár fölmerülhet bennük egy olyan gondolat, ami előremozdíthatja az előadó munkáját. 

Pb.: Mi az a plusz, amit a TDK az ember karrierjéhez hozzátesz?

F.T.: Egy jól sikerült TDK-val megalapozhatjuk a doktori tanulmányainkat.

Ha valakit beszippant az adott szakterület, ebben képzeli el a jövőjét, és a témája jó lehetőségeket kínál kutatás szempontjából, akkor akár egy szakdolgozatnál komolyabb munkává is érhet, és egyenes út lehet a doktori képzés irányába.

Vagyis egyfajta “ugródeszkát” is jelenthet a tudományos életbe.

K.P.: Ami még szerintem jó, ha elhangzik, az egyrészt az, hogy a teljesítményalapú ösztöndíjaknak alapja az egyetemi rendszerben az, hogy valamilyen munkát végezz, és bizony a TDK és az OTDK – ez utóbbi még inkább – nagyon nagy szorzóval jelenik meg ezeknél az ösztöndíjaknál.

Másrészt pedig a OTDK-ról tudni kell, hogy ez egy régóta működő (hetvenéves) tehetséggondozási forma, ez pedig azt jelenti, hogy széles körben ismert.

Azért is lehet fontos, hogy ismerik, mert például a leendő munkaadók (főleg a “munkaerőpiacra termelő szakok”) is tudják, mi az a TDK. Tudják, mit jelent, ha valaki egy ilyen megmérettetésen helyezést ér el, hogy milyen képességekkel rendelkezhet, így az is lehet, hogy egy ilyen tudományos munkásság a későbbiek során előnyt jelent majd az álláskeresésnél.

F.T.:

Még annyit tennék hozzá, hogy a TDK meglehetősen egyedi, hiszen Magyarországon kívül nincsen ilyen szisztéma, és emellett minőséget is garantál, ami független attól, hogy valaki tényleg tudományos pályára készül-e vagy sem.

Nem feltétlenül kell TDK-zni ahhoz, hogy utána valaki tudományos karriert fusson be, de amint említettem, mindenképpen kiváló ugródeszka.

PB.: Milyen kapcsolati hálót lehet kiépíteni az OTDK segítségével?

F.T.:

Lehet kapcsolatokat építeni, más egyetemek oktatóival és hallgatóival egyaránt, és ez fontos, mert működteti a rendszert, valamint a későbbi pályafutás alakítása során is hasznos lehet.

K.P.: Mindkét évben, amikor OTDK-ztam, olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akik velem egyidősek, hasonló az érdeklődési körük, hasonló témákkal foglalkoznak. És ha az élet úgy hozza, hogy mindannyian tudományos pályán ragadunk, akkor már megvan egy ismeretség. De ugyanígy működik az oktatói oldallal is.

Az ilyen rendezvényeknek van egy hivatalos része, ahol lezajlik a diszkusszió; és a Covid-időszak előtt volt olyan rész is, ahol oldottabb körülmények között lehetett beszélgetni egy vacsora vagy egy ital elfogyasztása mellett.

Ezek egyrészt életre szóló élményt jelentenek, másrészt pedig a későbbiek során mozgósítható kapcsolatokat eredményezhetnek.

PB.: Milyen egy konferencia hangulata?

F.T.: Nekem döntően pozitív élményeim vannak az országos és a kari rendezvények kapcsán is. Úgy gondolom, a Bölcsészkaron szervezett 2017-es OTDK példaértékű volt, mind a hangulat, mind pedig a szakmai színvonal szempontjából.

Csekély számú olyan konferenciáról tudok, ahol valami miatt rossz érzéssel távoztak volna a hallgatók: akadt ugyan példa olyan bírálóra, aki számára nem a hallgató segítése volt az elsődleges cél, és ez nyilván rányomja a bélyegét az egészre.

De összességében egyáltalán nem ez a jellemző. 

K.P.: Amikor az előadásra készülsz, természetesen izgulsz. Attól függetlenül, hogy hányszor voltál már OTDK-n, a gombóc ott van a torkodban. Azért is jók a házi konferenciák, mert ott az ember kicsit tud gyakorolni, és védett környezetben is van. Az általa ismert oktatók véleményezik a munkáját, és tőlük kap javaslatot. Szóval ilyen helyzetben szerintem nem érdemes izgulni.

Az OTDK-n sok esetben ismeretlen bírálóval találod magad szemben, és fiatalon nehezen lehet mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy próbálsz valami okos dolgot mondani egy ősz hajú akadémikusnak.

De én azt tapasztaltam, hogy senki nem fog megenni. Az OTDK egy versenyhelyzet is, de ennek ellenére azt látom, hogy mindenki segítő szándékkal, nyitottan érkezik.

PB.: Mentálisan hogy lehet felkészülni?

K.P.: Gyakorolni kell, ez a legfontosabb. A legjobb készülés a gyakorlás.

A dolgozatot, amit megírtál, mutasd meg minél több embernek, az előadás tekintetében pedig az a legjobb mentális tréning, ha minél több helyen szerepelsz vele. 

PB.: Milyen tanácsot kaphatnak az olvasók az OTDK-val kapcsolatban?

K.P.: Én mindenkit arra buzdítok, hogy próbálja ki magát egy ilyen megmérettetésen, hiszen senkinek sincs vesztenivalója.

Nincs regisztrációs díj, a házi konferenciák helyben vannak, legfeljebb rájön arra, hogy nem ezt az utat akarja járni.