„A karriered létrejöhet vagy elhullhat percek alatt” – interjú Veres Attilával

 

PécsiBölcsész: Röviden mondd el nekünk, hogyan sikerült bekerülnöd a filmes szakmába. Gondolom nem kaptál névre szóló meghívót a diplomádba rejtve.

Veres Attila: Diplomázás előtt ösztöndíjjal fél évet Norvégiában töltöttem – bár ennek még semmi köze nincs a későbbi elhelyezkedésemhez –, aztán mikor hazajöttem, és Pestre költöztem, mindenféle munkákat elvállaltam, csak, hogy fenn tudjam tartani magam. Ez még a záróvizsga előtt volt.

PB.: Milyen jellegű melók voltak ezek?

V.A.: Próbáltam először bolti eladó lenni, de oda nem vettek fel, úgyhogy chatpornó operátornak álltam két hónapig. Nekem kellett tartanom a kapcsolatot az előfizetők és a csajok/párok között, meg beszélni emberekkel három nyelven, de borzalmas volt, amint tudtam, eljöttem.

PB.: Mi történt ezután?

V.A.: A felmondásom éppen a Filmszemle idejére esett, és gondoltam, lemegyek a Vittula nevű pincekocsmába kiinni magamból a kilátástalanságot. Ott találkoztam ezzel a nagyon fura figurával szőrmekucsmában. Hallottam, hogy ismerős nyelven beszél, de nem tudtam eldönteni, norvég-e? Megkérdeztem, kiderült, hogy Svédországban élő norvég, Eldar Einarsonnak hívják. Eléggé be voltunk rúgva, úgyhogy beszélgetni kezdtünk, mire kiderült, hogy producer, és egy magyar-svéd koprodukció miatt van az országban. Ez persze rögtön érdekelt, kiderült, hogy egy forgatókönyvet kéne neki elemezni, mert összeveszett a magyar rendezővel, ugyanis az nem akarta elhinni, hogy rossz a forgatókönyve – ez egyébként egy sajátosan magyar hozzáállás a szakmában –, Eldar erre meg azt mondta neki, hogy megnézeti egy elemzővel. Persze blöffölt, nem volt elemzője, tehát amíg a magyar rendező és a stáb várta az elemzést, addig ő megfelelő szakember hiányában szomorúan ivott a kocsmában. Mondjuk addig még életemben nem csináltam ilyet, de gondoltam, ennél rosszabb, mint ami most van, úgysem lehet. Mondtam neki, hogy elvállalom, és meg is csináltam angolul és magyarul. Ami meglepett, hogy utána ki is fizette, sőt el volt tőle ájulva, hogy ez mennyire profi munka.

PB.: Ha nem vagyok indiszkrét, mennyit ér egy ilyen elemzés?

V.A.: Nem annyit, amennyit ő akkor fizetett. Normális esetben a piacon 800 eurót ér egy ilyen, én kaptam tőle egy húszast, de az az igazság, hogy még ha tudtam is volna ezt a különbséget, akkor is elvállaltam volna. Ugyanis az történt, hogy a magyar rendező ennek hatására jött rá, hogy tényleg nem működik, amit elképzelt, és emiatt nem omlott össze a projekt rögtön. Gyakorlatilag a producer és a rendező közös nevezőre került, és tudtak tovább dolgozni. Egyébként meg kell jegyezni, hogy a producer a későbbi munkáimat már tisztességesebben honorálta. Amúgy meg kiderült, hogy amit csináltam, arra van külön szakma, aminek a létezéséről addig nem is tudtam. Reader vagy script doctor néven fut, a magyar a dramaturgot használja rá, bár az nem teljesen ugyanaz.

PB.: Szóval megvolt az első közös munkátok. Hogyan jött a folytatás?

V.A.: Ezen a könyvön még két évig dolgoztam, Eldar meg közben úgy döntött, hogy felbérel, segítsek neki a saját forgatókönyveivel. Egy nyarat Svédországban töltöttem, ezalatt megírtunk két könyvet, meg készítettünk egy rakás szinopszist.

PB.: Összesen hány forgatókönyvvel volt dolgod eddig?

V.A.: Körülbelül százötvenet elemeztem, írtam három olyat, ahol az én nevem is van a borítón, és volt még egy csomó, ahol más emberekkel dolgoztam együtt szellemíróként, tehát ezért nem jár kredit.

PB.: Mit lehet/kell elemezni egy forgatókönyvön?

V.A.: Mindent. Az első lépés, hogy kideríted, mit akar a forgatókönyv elérni, mi a célja. Aztán, hogy ezt elérte-e. Általában nem, szóval ki kell derítened, hogy miért nem, hol a hiba a folyamatban. Ezeket feltárod, és megoldásokat javasolsz rá. Az általam elemzett 150-ből eddig egy olyan könyv volt, ami tökéletesen jó volt, hozzá sem kellett nyúlni.

PB.: Ekkora baj van az írókkal?

V.A.: Az írás egy bonyolult és kemény szakma, amikor írsz, akkor teljesen elnyel a világ és a karakterek, amiket teremtesz, és nagyon nehéz ebből az erdőből kilátni, mert benne vagy a sztoriban. A végére rendszerint elfáradsz – ez az első ok, amiért a legtöbb könyv nem működik. A másik, hogy a forgatókönyv különösen nehéz műfaj, komoly formai megkötései vannak, tehát a könyv egyféle módon tud csak kinézni. Ami még bonyolít a dolgon, hogy van 90-120 oldalad, nem több, arra, hogy elmesélj mindent. Nagyon pontosan kell tudni, hogy mit csinálsz, különben elveszíted a fókuszt. Ez a magyar könyv, amin először dolgoztam, 220 oldalas volt, ami egy 4 órás film. Két év alatt tudtuk lefaragni százra. Azonkívül a forgatókönyvben csak az lehet benne, ami a vásznon is lesz. A szereplők nem „éreznek”, „tudnak”, csak a párbeszéd, csak az akció létezhet. Ennyi a könyv, és mégis benne kell lennie mindennek, amitől a sztori több lesz, mint amit a vásznon látsz. Ez a szépsége a dolognak, és ez adja a nehézségét is.

PB.: A tanulmányaidból mennyit tudtál hasznosítani?

V.A.: Amit tanítottak, az arra elég, hogy egyetemi karriert építhess, ha nagyon jó vagy benne, mehetsz PhD-képzésre. Majdnem ezt csináltam amúgy: felvettek az ELTE-re doktorira, de nem kezdtem el. Amit adott az egyetem, az nem más, mint az analitikus szemlélet, meg az, hogy ne bízzak senkiben, még akkor sem, ha felettem áll pozícióban. Emellett nem a tanulmányok voltak hasznosak, hanem az idő, amit azzal tölthettem, hogy filmeket nézzek, és könyveket olvassak. Magamat tanítottam arra, amit fontosnak gondoltam, és most azt használom. Egyébként fontosabb volt az a két félév, amikor tanítottam, mint az a 6, amíg engem tanítottak. Olyan könyveket olvastam, olyasmiket néztem, amik nem voltak a curriculum-listán, azért, mert érdekelt, miért mesélünk történeteket, miért létezik a művészet. Szerintem ez egyfajta világmagyarázat, és a tanítás segített ezt a feldolgozott információt szintetizálni. Rengeteg önbizalmat adott, hogy tökmindegy, hogy érzed magad, ki kell állni egy csomó ember elé, és beszélni. Ha nem lett volna tanítás a munkában, a tárgyalásokon sem lennék sikeres.

PB.: Hogy kerültél Cannes-ba?

V.A.: Csináltam mindenféle elemzéseket, és ezeket természetesen megkapta mindenki, akit érintett. Egyszer jött egy mail a Filmhuset nevű norvég cégtől, hogy csináljak nekik is egyet. Megcsináltam, szerették. Mondták, hogy menjek három hónap próbaidőre, mentem. Mondták, hogy menjek Cannes-ba, hogy beszéljünk, mentem, és ott véglegesítettek. Nagyon teátrális módon, amúgy. Amíg nem vagy Cannes-ban, nem vagy a szakmában, és nem érted, hogyan működik a filmgyártás. Pont azért sem ér semmit az osztálytermi spekuláció, mert Cannes a véres valóság.

PB.: Ennyire más világ Cannes?

V.A.: Nagyon más. Eddig kétszer voltam, az első tisztán rémálomszerű volt, a másodiknál már tudtam, mire számítsak. Nem hibázhatsz, soha. Mindenki, aki számít, ott van, minden találkozó fontos, még akkor is, ha épp csak egy pohár vizet iszol, mert azonnal megtudja mindenki. Nem lehetsz udvariatlan, nem tolhatsz ócska ötletet, nem lehetsz a legjobbnál gyengébb, mert akkor neked lőttek.

PB.: Kicsit paranoid hozzáállásnak tűnik, amit mondasz...

V.A.: Az, de amikor ott vagy, már nem. Elég azt elmesélnem, ahogy véglegesítettek. Az úgynevezett skandináv standon volt, ez egy hotel a tengernél, amit a skandináv forgalmazók bérelnek ki, a fesztiválpalotától két percre. A magyar film kapcsán találkozott mindenki: a magyar, a svéd, a norvég, a német és még valamilyen producer. Ezek nem magányosan mászkálnak, hanem csapattal (asszisztens, házi reader, ilyenek) egy nagy asztal köré ült mindenki, én akkor nem tudtam, hogy akkor most lesz-e munkám, vagy sem, mivel nem mondták el. Szóval a magyarokhoz ültem, ment a találkozó, a pénzről beszéltek, aztán a könyvre került a sor. A svéd fél mondta, hogy kéne még egy átírás, és hogy reméli, hogy tovább dolgozom velük. Mondtam, ha mindenki elégedett, persze. Erre a mostani főnököm megszólalt, hogy ezt velük kell megbeszélni, mert én mostantól nekik dolgozom, és intett, hogy üljek át oda hozzájuk. És ez csak egy találkozó.

Minden pillanatban változik a helyzet Cannes-ban, minden az erődemonstrációról szól, nem mindegy, ki kivel lát téged ebédelni. Fura, durva hely, a karriered létrejöhet vagy elhullhat percek alatt. Amúgy hőség van – kivéve idén, mert most zuhogott –, de reggeltől inni kell. Minden találkozón lecsúszik egy üveg bor legalább. Innod kell, mert udvariatlan, ha nem teszed, de nem rúghatsz be, mert pengének kell lenned, hiszen ezért fizetnek. Még a buszon, hajnalban is névjegykártyákat kell cserélgetni.

PB.: Hogy néznek ki ezek az összejövetelek?

V.A.: Mókás, mert alapvetően háromfajta parti van. A házibuli: ők általában a lúzer filmesek, akik a szobáikban isznak. Ők a tengerparti partikra vágynak. A tengerparti partik a céges bulik, ott a profik találkoznak. Vicces, hogy ott vedelsz a tengernél, közben fegyveres kutyás őrök védik a partvonalat. Biztos a konkurens partiktól... Aki itt van, az a luxus tengerjárós partira vágyik. A nagy stúdiók kivesznek egy-egy tengerjárót, és ott buliznak a nagyon nagy sztárok és stúdiófőnökök.

PB.: Mi a legmeghökkentőbb dolog Cannes-ban?

V.A.: Természetesen a filmpiac. Amíg nem láttad a filmpiacot, nincs fogalmad arról, mi mozgatja a filmvilágot. Szokás azt mondani, hogy Cannes a világ legnagyobb presztízsű fesztiválja, de azért az, mert itt van a világ legnagyobb filmpiaca. Több ezer filmet adnak-vesznek egy hét alatt, és olyan, mint egy piac, fizimiskára is: standok, rajta poszterek és eladók. Lehet alkudozni a filmekre.

PB.: Ez gondolom nem a Tescós filmes kosár, hanem forgalmazási jogok meg ilyenek cserélnek gazdát, nem?

V.A.: Így van. Területekre lebontva mindent itt adnak el, a Film+-os szeméttől a Tarr Béla filmekig. Nagyjából 40 teremben mennek a vetítések, reggeltől estig.

PB.: Mennyibe kerül egy film?

V.A.: A filmtől függ, és a területtől, ahová veszed, meg attól is, hogy csak mozis, csak videós, csak tévés vagy mindhárom jogot veszel. Pl.: Németországba drágább a jog, mint Hollandiába, mert nagyobb a közönség. Mondjuk, hogy Norvégiába átlag 100-200 ezer euró a mozis, videós jog, de hangsúlyozom, ez változik.

PB.: Amikor nem filmekkel foglalkozol, mi tölti ki az idődet?

V.A.: Sokáig zenéltem, most novellákat, meg regényt is írok. Egyébként tök érdekes, hogy amit annak idején úgy utáltam, a chatpornó operátorkodás, az most igen kemény inspirációként van jelen az életemben. Nagyon fura emberek vannak a világon. A napokban fog indulni a blogom is (http://pornoejfelutan.tumblr.com/), ahol majd el lehet olvasni ezeket a novellákat.

PB.: Mit üzennél a mostani bölcsészeknek?

V.A.: Ne hagyatkozzanak csak a tanáraikra, tanuljanak maguktól, próbáljanak meg gondolkodni önállóan is. Fogadják el a hibáikat, és próbáljanak javítani rajta. Tanuljanak nyelveket, és ne várják a véletlenszerű megváltást, mert nem lesz. Aki pedig a filmes szakma felé kacsingat, ha nincs kapcsolata, meg se próbáljon itthon a dolog kreatív részébe kerülni.