A dubstep az új metál - elektronikus zenei évértékelő #0

A tavalyi év az elektronikus tánczenei színtéren roppant izgalmas volt. Olyannyira, hogy a legnagyobb igyekezetünk ellenére is öt részesre duzzadt a beszámolónk, pedig csak egy szűk rétegre koncentráltunk és azon belül is csak azokra, amiket a legfontosabbnak ítéltünk. A mostani rész az alapfelállást mutatja be, a következő négyet pedig teletömtük annyi kiadó, lemez és szám ajánlásával, amennyivel csak tudtuk, úgyhogy aki a legkönnyebb úton képbe szeretne kerülni az elektronikus zene azon szeletével kapcsolatban, ami szerintünk épp a legérdekesebb, az kövesse nyomon a sorozatot.


Skrillex

A dubstep az új metál

2011-ben már a csapból is dubstep folyt. Vagy legalábbis a dubstep amerikai – a brit közönség által brostep-nek nevezett vonulata, amit persze a nagyközönség nemes egyszerűséggel csak dubstepnek hív, pedig nem minden kocka, ami négyszög. Ám a terminológia igazából senkit sem érdekel, legalábbis azt a több milliós tömeget biztos nem, aki Skrillexért odavan. Ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy ő épp aktuálisan az elektronikus zene Roland McDonaldja. A számai eleinte meglepőek voltak, egy egészen újnak ható, a dubstep gyökereitől és minden eddig hallott elektronikus zenétől teljesen idegen, élesen visító, a végletekig széteffektezett, ízekre szeletelt, szétpitchelt electros hangzással, ám amint kikísérletezte a tökéletes receptet, azon nem nagyon változtatott.  Az útján pedig producerek tömkelege került elő, akik nagyjából annyit változtatnak a formulán, mint amekkora különbség a McDó és a Burger King között van. Ez a fajta dubstep lett az új metál, mely hihetetlen energikus, durva és lehet rá tombolni.

Az elektronikus zenében a műfajok a végletekig való durvulása nem új keletű jelenség, ez történt a drum’n’bassel is, vagy az electróval, ami tavaly tartott ott, ahol idén a brostep. A Bloody Beetroots Warp című száma nem pusztán egy himnusz volt, hanem egy egész zenei stílus életérzésének három és fél percbe való sűrítése: maszkos figurák állnak a színpadon, bőrdzsekiben, bakancsban, dobossal, gitárossal kísérve, szanaszét torzított effektekkel, döngölve, zúzva, ordítva. Az electro gyakorlatilag szintén metál zene, másképp hangszerelve, négynegyedes alappal. Tavaly óta a kialakult hangzásvilág semmit sem változott itt sem a populárisabb előadók között, úgyanúgy, ahogy a dubstepben sem fog. De ez így is van rendjén, néha kell, hogy ne érjenek meglepetések.


The Bloody Beetroots

Vissza a basszushoz

Az elektronikus zenei színtérre betört metálkodás azonban pozitív hatással is járt. Új ritmusképletek, új hangzásvilágok kereséséről szólt 2011 a stadionok árnyékában. A színtér egy experimentális konyhára hasonlít, ahol az egyetlen szabály, hogy a már bevált recepteket hanyagolják. Inkább merítenek az összes létező stílusból, miközben megpróbálják megőrizni az elektronikus zenére egykoron jellemző letisztultságot.

 A „bass music” az új fogalom, amire figyelni kell már egy ideje, ez Anglia válasza az amerikai tömegtermelt szilikondubstepre ugyanúgy, ahogy pár éve a grime érkezett brit válaszként az amerikai hiphop felhígulására. Bass music fronton aztán nincs megszokott hangvilág, se tempó. Újra felfedezték a house zenét és a garaget, felhasználják a „hagyományos” dubstep hihetetlen basszustartományát, vagy épp a uk funky aszimmetrikus ritmusképletét. Jöhetnek balkáni dallamok, vagy inkábba ’80-as évekre hajazó hangok, ebben a világban gyakorlatilag bármi megtörténhet.


Claude VonStroke

Holnap jön a következő rész, melyben a brit irányzatról beszélünk bővebben!