Ötletdoboz
/ Panaszláda
HÖK
DJKB
Magazin
Űrlapok
KERESÉS
Olvasd teljes képernyőn
„Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” - Jankovics Marcell: Az ember tragédiája
Közel huszonöt évig tartó munkálatokat követően megjelent Jankovics Marcell egészestés animációs filmje, Az ember tragédiája, mely egyértelműen az alkotó pályájának főműve. Ezen jeles alkalomból a polihisztorként is aposztrofálható Jankovics pályáját is szemügyre vesszük, Madách adaptációja mellett.
Túl bizarr, hogy éljen. Túl ritka, hogy meghaljon – Félelem és reszketés Las Vegasban
Nehéz dolog a valóságot szavakkal megragadni. Szemlélhetünk objektíven, és fogalmazhatunk pontosan, vagy megmártózhatunk némi meszkalinban, hogy írásunk tárgyának háttal állva fogalmazzuk meg hallucinációk közepette annak igazi lényegét. Melyik beszámoló lesz a világ hitelesebb reprezentációja?
„A ZEN-ben megvan az alkotói akarat” – zajos sikerrel indult a Zenélő Egyetem
Zsúfolásig megtelt az Ifjúság úti „E” épület 120 fős nagyelőadója a ZEN nyitányának tekinthető Bevezetés a populáris zenei kultúrába előadássorozat első állomásán.
Élőzenei évértékelő helyett
Mostanában születnek az évértékelő beszámolók az élet minden területéről. Mindenhol számba veszik a 2011-es év során keletkezett produkciókat, értékelik komplett műfajok minden egyes mozzanatát, de én nem fogok regényt írni, ehelyett inkább következzenek azok a lemezek, melyektől a legtöbbet vártam 2011-ben.
Vissza a basszushoz - elektronikus zenei évértékelő #1
Új ritmusképletek, új hangzásvilágok kereséséről szólt 2011 a stadionok árnyékában. A színtér egy experimentális konyhára hasonlít, ahol az egyetlen szabály, hogy a már bevált recepteket hanyagolják. Inkább merítenek az összes létező stílusból, miközben megpróbálják megőrizni az elektronikus zenére egykoron jellemző letisztultságot.
Philip K. Dick: Timothy Archer lélekvándorlása
Az Agave kiadó méltán sikeres Philip K. Dick sorozata a nyár folyamán kiteljesedett a szerző életművének utolsó megjelenésével, így majd’ harminc évvel az eredeti kiadás után végre magyar nyelven is olvashatóvá vált Timothy Archer lélekvándorlása Pék Zoltán remek fordításában.
Vissza a jövőbe - elméletek az időutazásról
Az időutazás sokáig a sci-fi birodalmába száműzött tabu téma volt, manapság azonban az egyik legizgalmasabb és legfelkapottabb kutatási terület. Rengeteg időutazással kapcsolatos teória látott napvilágot az utóbbi évtizedekben, a továbbiakban ezekről olvashattok egy összefoglalót.
Hírek
Köztünk szólva
Kaptár
Sport
HÖK
Programok
Kultursokk
Agyreszelék
Hirdetmény
Galéria
Videók
Rólunk
archívum
2012. Május
2012. Április
2012. Március
2012. Február
2012. Január
2011. December
2011. November
2011. Október
2011. Augusztus
2011. Július
2011. Június
2011. Május
2011. Április
2011. Március
2011. Február
2011. Január
2010. December
2010. November
2010. Október
2010. Szeptember
2010. Augusztus
2010. Július
2010. Június
2010. Május
2010. Április
2010. Március
2010. Február
2010. Január
2009. December
2009. November
2009. Október
2009. Szeptember
2009. Augusztus
2009. Július
2009. Május
2009. Április
2009. Március
2009. Február
2009. Január
© 2009-2011 PTE BTK HÖK
Impresszum